Közélet

Lezárások és dugók – csak araszolnak a pótlóbuszok az 1-es villamos vonalán

Nemcsak a Nagykörúton, a Könyves Kálmán és a Hungária körúton is javítják a villamospályát, emiatt nehezebb közlekedni a városban, mint iskolaidőszakban. A helyzetet nehezíti, hogy a külső körúton nincs végig buszsáv, a buszok beleragadnak a dugókba.

A néhány évvel ezelőtti nagy felújítás során nem végezték el a vonal egy részének teljes felújítását, ezért július 7-től a nyári iskolai szünet végéig pótlóbuszok szállítják az utasokat az 1-es villamos egy szakaszán. Emiatt persze folyamatosan dugó van a Könyves Kálmán és a Hungária körút egy-egy szakaszán.

A villamospótlók ebben a dugóban araszolnak, mivel nincs végig buszsáv, ami segítené a buszok közlekedését. A torlódások ráadásul nemcsak hétköznap, de a kevésbé forgalmas hétvégi időszakban is megkeserítik az utasok életét. Egy ilyen utas Zoltán is, aki a BKK-nak írt levelét nekünk is elküldte.

Ezúton szeretnék gratulálni a pocsék szervezéshez, amit vasárnap, július 8-án, kora délután tapasztaltam az 1-es villamos pótlásánál! Volt alkalmam a Puskás Ferenc Stadion – Népliget szakaszt oda-vissza megtennem és megcsodálni a pótlás szépségeit.

 

Az odafelé vezető úton tapasztaltam, hogy a Puskás Ferenc Stadiontól még emberi időn belül indultunk a villamospótlóval a Népliget felé. Viszont az út lassan telt. Ez jórészt annak volt köszönhető, hogy az építés alatt lévő megállóknál útszűkület van és a torlódások a buszt is megfogják.

 

De amit visszafelé tapasztaltam, az nagyon lesújtó volt. A népligeti megállóból indulva (mondjuk a megálló környéke vasárnaponként maga a szeméttenger, nem tudom, hogy önök szeretnek-e ilyenen keresztülmenni, de én nem) lassan haladtunk a Kőbányai útig. Azért a nagykörúti villamospótlók gyorsabbak. Ezek után viszont – főleg a Salgótarjáni út után – lépésben.

 

Nincsenek buszsávok a villamospótlónak, tehát együtt állt a busz a többi autóval. A kocsisor bedugult, köszönhetően a sávlezárásoknak (például a Hős utcánál), amelyek az egész forgalmat visszaduzzasztották. Ha gyalogolok, ugyanannyi idő alatt tettem volna meg Salgótarjáni út – Hős utca szakaszt, mint a villamospótló.

 

Ez így nem villamospótlás, hanem araszolgatás, és ez még csak vasárnap kora délután (3 órakor) volt, nem hétfőn, csúcsidőben. Önök komolyan gondolták, hogy nem terveznek ide buszsávot?

 

Miután elvánszorogtunk a Puskás Stadionig, jött az önök nagyszerű találmánya a mai, digitális, GPS-követésű korban: abban a pillanatban, hogy beállunk a buszmegállóba, ajtó nyit, az 1-es villamos indul. Így a zebrán átsétálva még leolvashatjuk a villamos pályaszámát és ennyi. Eközben a forgalomirányító kényelmes, elvan, nem csinál semmit, majd a másik villamos vezetőjével beszélget.

 

Szóval átszállás, újabb 5 perc várakozási idő. Látjuk, hogy jön 5 perc múlva az újabb villamospótló, megáll a megállóban, ajtó nyit, a mi villamosunk csukja az ajtót és indul. A forgalomirányító nem csinál semmit. Önök szerint ez szolgáltatás 2018-ban? Miért van ott a forgalomirányító? Normálisabb országokban beáll a pótló, az utasok átszállnak, indul a villamos.

 

Megjegyzem, szombat délután ugyanez volt a Puskás Stadionnál: villamosról leszállás, a pótló akkor indult, várni kellett új pótlóbuszra. Azt önöktől elképzelni sem merem, hogy a pótlóbusz a Puskásnál a metró felőli vágányra beáll, az utasok le, a másik vágányon álló villamosra fel, a villamos indul. A pótlóbusz meg villamossínen a helyes oldalon a lámpánál fordul vissza.

 

Nagyon remélem, ezt a pocsék pótlást valamivel tudják javítani, mivel jelenleg ez eléggé siralmas es szánalmas bizonyítvány önöknek.

Észrevételed, panaszod van a budapesti közösségi közlekedéssel kapcsolatban? Vagy csak láttál valami érdekeset? Írd meg a bkvfigyeloblog@gmail.com címre vagy a BKV-Figyelő Facebook-oldalán!

Kiemelt kép: Wikipedia/Kemenymate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik