Közélet

Ömlött a folyadék a busz motorteréből – videó

Kilenc éve vette a BKV az első Van Hool buszait, de már akkor sem voltak újak. Az agyonhasznált járművek sok sebből véreznek, időnként szinte szó szerint.

A BKV 2009-ben vásárolt 32 darab csuklós Van Hool buszt, amelyek korábban Brüsszelben rótták az utakat. A járművek évekig a BKV fekete bárányai voltak: a közlekedési vállalat színeire át nem festett, jobb sorsra érdemes buszok néhány év alatt gyalázatos állapotba kerültek, a brüsszeli színeket a hónapos mocsok takarta el.

Fotó: BKV

A buszok honosítását – már ami az arculatot illeti – a BKV 2013-ban végezte el, amikor kívül-belül felújították őket, megkapták az új arculati elemeket és Tarlós-kékre festették mind a harminckettőt. Még ezt megelőzően a BKK épp a BKV-Figyelő jelzése alapján rendelte el a buszok teljes takarítását.

A BKV-sok és az utasok vegyes érzelmekkel fogadták a buszokat. Az akkori kommentekben sokan panaszkodtak, hogy szűk rajtuk a hely, mások egyenesen Van Hoolladéknak nevezték őket, de több járművezető megvédte a belga járműveket, mondván: könnyű őket vezetni és igénytelenek.

Fotó: BKK

Bármennyire is igénytelen egy jármű, rendszeres karbantartásra azért szüksége van, különösen ennyi évvel és megtett kilométerrel a hátfala mögött. Azt, hogy a rendszeres karbantartás hiánya okozta-e az alábbi levélben leírtakat vagy az eset egyedi, nem tudni. A levelet és a videót köszönjük Dávidnak.

Ahogyan eddig számtalanszor, május 26-án délután 15:40 körül felszálltam a 136E jelzésű autóbuszra a Barta Lajos utca megállóban. Mióta elkezdődött az M3-as metró felújítása, szinte kivétel nélkül Ikarus 280 és Van Hool AG300 típusú buszt közlekedtet a BKV ezen a vonalon, elvétve egy-egy Van Hool New AG300-at.

A felújítást megelőző időszakban Volvo 7700A buszok szállították az utasokat. Az előbbi jóval az utóbbi mögött van mind esztétikailag, mind minőségileg. A Van Hool buszokon sosem működik a klíma, a menetirány szerinti baloldalon miniatűr, bukóra nyitható ablakok helyezkednek el, tehát már májusban is elviselhetetlen hőség van rajtuk.

A fent említett időpontban a LOV-877 rendszámú autóbusz gördült be, nem túl bizalomgerjesztő hangokkal (recsegés, nagyon fura hangok a motortérből). A megszokottnál is nagyobb volt rajta a hőség, kb. úgy éreztem magam, mintha július közepén ülnék a buszon egy végeláthatatlan forgalmi káoszban.

Két megállót mentünk gond nélkül, majd a Vörösmarty Mihály utca és a Dembinszky utca megálló között arra lettem figyelmes, hogy valami nagy nyomással folyik az utastérben. Mivel szombat volt (piacnap), azt hittem, hogy hátul valakinek kiszakadt a zacskója. Majd egy pár pillanat múlva kerestem a folyadék forrását és meglepődve láttam, hogy a motortérből ömlik valamilyen folyadék.

 

 

Rögtön előrementem a sofőrhöz és jeleztem neki a jelenséget. Megálltunk a megállóban a sofőr szemrevételezte a dolgot, majd az utasok érdekét nézve közölte, hogy a pár percre lévő Kőbánya-Kispest M végállomásig elvisz minket. A folyadék továbbra is nagy nyomással szivárgott.

A Lajosmizsei sorompónál piros jelzést kaptunk, viszont mielőtt teljesen lefékezett volna a busz, zöldet kaptunk így még volt egy kis lendület a buszban. A sofőr gázt akart adni, de csak a motor járt, a gázfröccsre már nem reagált. Így a maradék lendülettel elgurultunk a felújítás miatt megosztottan közlekedő 50-es villamos Villanytelep megállójáig, ahol az út szélén lettünk “kirakva”.

Emlékszem, amikor ezeket a szűk, műanyag trágyákat a BKV 2009-ben beszerezte: az első napon az akkor forgalomba állított 4-ből 3 lerobbant, aminek hírére a közlekedési társaság akkori vezetése sikertörténetnek könyvelte el a buszok első napi teljesítményét.

Ideje volna ezeket a buszokat végleg lecserélni, nem méltóak a fővárosi közlekedéshez, nem méltóak sem esztétikailag, sem műszakilag, sem minőségileg arra, hogy a tömegközlekedés részesei legyenek.

Észrevételed, panaszod van a budapesti közösségi közlekedéssel kapcsolatban? Vagy csak láttál valami érdekeset? Írd meg a bkvfigyeloblog@gmail.com címre vagy a BKV-Figyelő Facebook-oldalán!

Kiemelt kép: Wikipedia/LaSza

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik