BKV-Figyelő

Így segítik a Kálvin téri ellenőrök a vak utasokat

Király Dávid
Király Dávid

2018. 02. 27. 12:30

A 4-es metró elvileg a vakok és gyengénlátók számára is akadálymentes, de van úgy, hogy egy segítő kéz is jól jön.
Korábban a témában:

Az elmúlt hetekben rengeteget foglalkoztunk az akadálymentesítéssel, amelyről sokan úgy gondolják, hogy a mozgásukban valamilyen módon korlátozottak közlekedését segíti. A 3-as metró kálváriája miatt kevesebb szó esik a vakok és gyengénlátók közlekedéséről, pedig az ő ügyük sem kevésbé fontos.

Annál is inkább, hogy Budapesten nyolcezer vak és további 50 ezer gyengénlátó él. Önálló közlekedésüket ellsősorban taktilis burkolatokkal és hangos utastájékoztatással lehet elősegíteni, alkalomadtán azonban egy-egy segítő kéz is jól jön. Csilla egy ilyen – nagyon pozitív – esetről számolt be.

Kálvin tér. Fiatal pár fehér bottal a mozgólépcsőhöz ér. Az egyik ellenőr bele karol a pár férfi tagjába és egészen lentig vezeti, miközben folyamatosan figyel a nőre is. Beszélgetnek. Lent, biztonságos távolságban a sínektől elköszön.

 

Olvasónk fotója; forrás: Facebook

Percekig várunk. Egyszer csak a semmiből előkerül egy másik ellenőr, botorkál a biztonsági sáv körül. Akkor még nem értem, miért. Jön a metró. A kettes számú ellenőr odalép a párhoz, vált velük néhány szót, beléjük karol, bevezeti őket a szerelvénybe, majd megy a dolgára. Mi meg állunk, hogy jé, de jó, ilyen is van.

Persze, hogy van.

Kiemelt kép: Wikipedia/Christo

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.