Közélet

Akadálymentes lesz a 3-as metró, nem kell népszavazás

A kezdeményezés lérte a célját, ezért felfüggesztik az aláírásgyűjtést a 3-as metró akadálymentesítéséhez szükséges népszavazáshoz. A vonal 20 megállójából 18-nak az akadálymentesítését ígérte meg a városvezetés, de furcsa lenne, ha pont az Ecseri út és a Pöttyös utca maradna ki.

Szerdán fordulatot vett a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért indított népszavazási kezdeményezés, az azt elindító Horváth Csaba ugyanis bejelentette: felfüggesztik a népszavazás kjiírásához szükséges aláírásgyűjtést, miután a kezdeményezés elérte a célját.

Az MSZP fővárosi képviselője a Közgyűlés szerdai ülése előtt elmondta: az elmúlt két hétben több mint 93 ezer aláírás gyűlt össze. Az ellenzéki képviselő szerint a városvezetés az aláírásgyűjtés elindítása után néhány nappal kezdett tárgyalni a mozgáskorlátozottakat képviselő szervezettel és mára elérhető közelségbe került a metró teljes akadálymentesítése.

Jelenleg már csak az Ecseri úti és a Pöttyös utcai megálló akadálymentesítéséről nem hangzottak el konkrétumok, de nehéz elképzelni, hogy pont az a két megálló maradna ki a sorból, amelyeknél az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtése a legegyszerűbben és a legolcsóbban megteremthetők. Ennek a két megállónak az akadálymentesítését a városvezetés eddig alapcsonypadlós buszokkal képzelte el.

Horváth Csaba arra hivatkozott, hogy a városvezetés számításai szerint a népszavazás a fővárosnak kétmilliárd forintjába kerülne és ez az összeg több is mint elegendő a két fennmaradó megálló akadálymentesítésére, ezért kérte a főpolgármestert, hogy a referendum árát csoportosítsák át az akadálymentesítésre.

No, de lássuk, hol tartunk most!

A városvezetés eredeti tervei szerint a 3-as metró 20 állomásából a felújítást követően 12 lett volna akadálymentes, közülük két megállóban

– az Árpád híd és

– a Kőbánya-Kispest

megállókban már most is üzemelnek liftek. Így a főváros első körben az alábbi állomásokra tervezett új lifteket:

– Újpest-Központ
– Újpest-Városkapu
– Gyöngyösi utca
– Forgách utca
– Lehel tér
– Nyugati pályaudvar
– Deák Ferenc tér
– Nagyvárad tér
– Népliget
– Határ út

Később a városvezetés bejelentette, hogy a Kálvin téren is indokoltnak látja a felvonókat, ezért ott is beépítik azokat.

Később az önkormányzat tovább ment, további öt megálló akadálymentesítését vállalta, azzal a kitétellel, hogy ezeken nem hagyományos liftek, hanem a mozgólépcsővel párhuzamosan haladó, a liftekhez a siklóhoz hasonló szerkezeteket építenek majd, amelyeket a rászorulók a liftekhez hasonlóan önállóan, segítség nélkül, biztonságosan tudnak majd használni.

Ilyen “siklóliftek” szállítják majd az utasokat

– a Dózsa György úti,

– az Arany János utcai,

– a Ferenciek terei,

– a Corvin-negyednél

– és a Klinikáknál

található metróállomásokon.

Ilyen szerkezet működik a helsinki metró egyik megállójában is, így működik:

Reméljük, hogy a következő napokban az Ecseri úti és a Pöttyös utcai megállók akadálymentesítése is nyugvópontra kerül és végleges döntés születik a teljes vonal teljes akadálymentesítéséről. Ezzel egy rendkívül méltatlan vita végére sikerülne pontot tenni.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik