Közélet

Gyalogosok közé hajtott egy busz – vagy mégsem?

Hiába rögzítették kamerák is az esetet, teljes ellentmond egymásnak a részletes utaspanasz és a BKK reakciója. Olvasónk állítja, abban a megállóban szállt le, ahol a BKK szerint a busz meg sem állt.

Az úttesten átszaladó fiatalok közé hajtott egy a megállóból kihajtó busz; volt, akinek el kellett ugrania a jármű elől – állítja olvasónk, András, aki az esetről részletes beszámolót küldött a BKK-nak.

A BKK állítja, nem volt balesetveszély. A tájékoztatást azonban árnyalja, hogy a BKK szerint a busz azért nem állt meg a szóban forgó megállóban, mert ott nem várakozott senki, András viszont állítja, ő abban a megállóban szált le a buszról.

Az alábbiakban olvasónk és a BKK komplett levelezését olvashatjátok, elsőként András panaszát:

2017. december 3-án, vasárnap 16:24-kor az MUT-781 forgalmi rendszámú, Mercedes Citaro C2 típusú járművel (VT-Arriva) a Nagytétény, Erdélyi utca irányú 133E járat vezetője a Budafoki út/Szerémi sor megállóból elindulva, a közvetlenül a busz előtt az úton – szabálytalanul – átszaladó fiatalok közé hajtott.

 

Annak ellenére, hogy mindez a járművezető szeme láttára történt, sem fékezéssel, sem lassítással nem várta meg, hogy a gyalogosok biztonsággal átérjenek a túlsó oldalra, a jármű folyamatosan és határozottan gyorsult, a gyalogosok csakis gyorsaságuknak köszönhetően érhették el a járdaszegélyt, egy részük szó szerint elugrott a busz elől.

 

A másodpercek alatt lezajlott incidens hatására külső szemlélőként is megfagyott bennem a vér, s a fiatalok is jól láthatóan megrémültek. A jármű néhány méterrel később, még a kereszteződés előtt piros lámpát kapott, a fenti csapat egyik ijedt részvevője pedig a zebráról határozott nemtetszését fejezte ki a járművezető részére, szóban.

 

Bár a gyalogosok szabálytalanul közlekedtek, álláspontom szerint a járművezető fokozottan balesetveszélyes helyzetet teremtett azzal, hogy cseppet sem körültekintő módon indult a megállóból és a gyalogosokat észlelve meg sem kísérelte a jármű sebességét korrigálni.

 

Elképzelhetőnek tartom továbbá, hogy a csapat épp a buszmegállóba igyekezett, ez esetben utaslemaradásról is lehet szó, ami egy, ebben az időszakban húszpercenként közlekedő járatnál jelentős kényelmetlenséggel járhat. Kérem, szíveskedjenek a jármű kamerafelvételeit megvizsgálni és adott esetben a szükséges intézkedést meghozni.

A BKK erre az alábbiakat írta:

Tájékoztatjuk, hogy a BKK Zrt. operatív ügyfélszolgálati feladatait 2017. május 1-jétől kezdődően a BKK Zrt. nevében és megbízásából, közreműködőként a BKK Zrt. kizárólagos tulajdonában álló, Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: BKÜ) végzi a közöttük létrejött Közszolgáltatási Keretszerződés alapján.

 

A BKK Zrt. a Társaságukhoz 2017. december 8-án érkezett elektronikus levelében foglaltakat a közlekedési szolgáltató, a VT-ARRIVA Kft. bevonásával kivizsgálta, mely alapján az alábbi tájékoztatást adjuk.

 

A szolgálató forgalombiztonsági szakértője megtekintette az autóbusz kamerafelvételeit, és azt nyilatkozta, hogy azokon egyértelműen látszanak a szabálytalanul közlekedő személyek. Tekintettel arra, hogy az adott megálló üres volt, a járművezető nem állt meg. Meghallgatták az érintett autóbuszvezetőt is, aki azonban nem emlékezett az esetre.

 

A VT-ARRIVA Kft. felhívta a dolgozó figyelmét, hogy a továbbiakban is tartsa be a közlekedési szabályokat.

 

A kameraképek alapján megállapítható, hogy a szabálytalanul átkelő gyalogosok nem a megálló irányába tartanak. Ugyanakkor megfelelő a távolság az autóbusz és a gyalogosok között. A járatot közlekedtető szolgáltató feladatvégzését, a járművezetők munkavégzését, egy-egy vonal forgalmának lebonyolítását a BKK Zrt. is rendszeresen ellenőrzi, szabálytalan munkavégzés esetén az üzemeltetővel szemben kötbért szabnak ki, illetve javaslatot tesznek a szankcionálásra.

 

Bízunk abban, hogy a jövőben kedvezőbb tapasztalatokat szerez a szolgáltatás kapcsán.

A fentiekre reagálva olvasónk a következő megjegyzést tette:

A kivizsgálás után Önök többek között azt állítják, “az adott megálló üres volt, a járművezető nem állt meg”. Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy jómagam pontosan abban a megállóban szálltam le az álló autóbuszról. Levelük tartalmának hitelességéről, a BKK utaspanaszokhoz való hozzáállásáról ezek után levontam a kellő tanulságot.

A fenti eset tanulsága, hogy mivel a szolgáltatók csak a hatóságok kérésére adnak ki kamerafelvételeket, rendőrségi feljelentés nélkül gyakorlatilag még akkor is esélytelen az igazság kiderítése, ha azt egyébként a kamerák rögzítették.

Kiemelt kép: Wikipedia/Kemenymate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik