Közélet

50 éves a BKV

A korábban önállóan működő közlekedési cégek egyesítésével 1968. január elsején jött létre a Budapesti Közlekedési Vállalat.

A BKV immár fél évszázada nélkülözhetetlen része a főváros életének, szolgáltatásainkat évente mintegy 1,3 milliárd utas veszi igénybe. Csaknem 10 ezer munkatársunk dolgozik azon, hogy a Budapesten közlekedők bármikor eljuthassanak a város egyik pontjából a másikba

– olvasható a közlekedési vállalat közleményében.

Mint írják, a cég 320 km hosszú villamossín-hálózatán naponta 600 szerelvény közlekedik. Az 1011 járművet számláló autóbusz-, és 138 kocsit számláló trolibusz-állomány napi menetteljesítménye mintegy 160 ezer kilométer. A BKV járművei egyszerre több mint százezer utast tudnak szállítani. Egy átlagos BKV-s dolgozó 16 évet tölt a társaság alkalmazásában. Vannak, akik a kezdetektől, nyugdíj előtt állva, az egész életüket a BKV-nál töltötték.

A BKV jogelődje a legendás Beszkárt volt. A Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságot azonban 1949-ben feldarabolták, a BKV-t ezeknek a szétforgácsolódott ágazatoknak, azaz a Fővárosi Villamosvasútnak, a Fővárosi Autóbuszüzemnek, a Budapesti Helyi Érdekű Vasútnak és a Fővárosi Hajózási Vállalatnak a reintegrációjával hozták létre 1968. január 1-jén. Az így létrejött cég feladata több mint 2 millió ember közösségi közlekedésének biztosítása lett.

Fél évszázados történetünk alatt a Főváros közlekedése számos változáson, fejlődésen ment keresztül, a forgalomszervezést a metróhálózat kiépülése befolyásolta legjelentősebben. A nagyváros terjeszkedésével is újabb viszonylatok létesültek, meglévőket hosszabbítottak meg, addig nem létező közlekedési csomópontok alakultak ki. A város közlekedésének fejlesztése egy pillanatra sem állt meg: átadtuk a 4-es metrót, felújítottuk a nagykörúti villamosvonalat, és zajlik egy még nagyobb projekt, az M3-as vonal járműrekonstrukcióval egybekötött felújítása is

– emlékeztetett a BKV.

A BKV járműparkjának megújítása is folyamatos, az ötven éve még modernnek számító UV Ganz villamosok helyett ma már Combinók és CAF-ok, a régi Ikarusok helyett modern Volvók, Mercedesek és Van Hool buszok járnak a fővárosi utakon. A régi szovjet metrókocsik helyét modernizált társaik és XXI. századi Alstom szerelvények vették át.

Ám a budapestiek nem csak legmodernebb járműveinket, de a nosztalgiajáratként tovább működtetett régieket is szívükbe zárták. Jó példája ennek immár hagyománnyá vált adventi Fényvillamos, amely egy nosztalgiavillamosból születik meg minden évben, az ünnepi készülődés idején. A szintén nosztalgikus érzéseket keltő Libegő és Sikló is közkedvelt.

Közleményében a BKV azt írja, a társaság az 50 éves jubileumára egész éven át tartó ünnepségsorozattal, programokkal készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik