Közélet

Így akad ki egy profi a 2-es villamos lezárásán

Olvasónk pénteken az alábbi levelet juttatta el a egyebek mellett a BKK-nak, a BKV-Figyelőnek meg Tarlós Istvánnak.

Szeretném a felháborodásomnak hangot adni a 2-es villamos sunyi és kretén módon végrehajtott lezárása miatt!
Nagyon dühös vagyok és nem egyedül voltam így ma reggel, amikor félúton le kellett szállnom munkába menet a közvetlen járatomról.

A lent látható információk szerint a 2-es villamosnak mind tegnap délután 4 körül is és ma reggel is végig kellett volna járnia a teljes hosszon, ehhez képest ma reggel is a Március 15. téren leszállították az utasokat és viszontlátás, menjen, ki merre lát!

Semmi előzetes tájékoztatás, semmi helyi kihelyezett eligazító tábla, hogy merre, hogy lehet kerülni, semmi helyszíni eligazító ember, semmi internetes jelzés, hogy “hé, paraszt, ha már kifizeted a havi 10 ezer forintos bérletet, akkor erre és erre tudsz menni”. Semmi.

A nyomorult villamosvezető meg hallgathatja (jobb esetben) az emberek dühöngését, értetlenkedését, káromkodását.
Szép csúszó váltót építettek az Erzsébet híd elé a sínekre, gondolom, erre is megkapták az engedélyt a szakhatóságtól, ugye? Gondolom, ezt sem hetekkel előtte kellett elkezdeni intézni.

Miért nem lehetett előre tájékoztatni az igen szép számú utazóközönséget? Hangosbemondóval, táblával, interneten, úgy, ahogy azt kell, ahogy elvárná az ember egy ilyen cégtől. Ez is mutatja, hogy ez nem közösségi közlekedés, ez tömegközlekedés!

Várom mielőbbi reakciójukat! De még jobb lenne, ha idejében intézkednének!

Fotó: Endre Dávid

Ajánlott videó

Olvasói sztorik