Közélet

Furcsa ellentmondások a BKK menetrendjeiben

Egyes vonalakon időnként lépésben kellene haladni a buszoknak ahhoz, hogy tartani tudják a menetrendet - amely tele van ellentmondásokkal.

Ugyanazt az utat a BKK egyik buszjárata kettő, míg a másik öt perc alatt teszi meg, egyes buszoknak pedig hétvégén hosszabb a menetideje, pedig kisebb a forgalom és az utasok is kevesebben vannak – ezekre az ellentmondásokra hívta fel a figyelmünket Zsolt, aki levele alapján vélhetően a BKV buszvezetője.

Küldök néhány példát arra, hogy a BKK-nál lehetetlen menetidőket adnak, az ember állandóan siet, aztán kötbéreznek, ahelyett, hogy gondolkodnának.

Csak pár példa:

104-104A-204-es busz: Rákospalota, Kossuth utcától a Bagaria utcáig azonos az útvonaluk és a megállóik is. A menetrendből látható, hogy míg például Újpest-Központ M-ig a 104-es busznak 11 perc kell, addig a 204-esnek valamilyen rejtélyes okból 15! Miért is?

mr104
mr204

Ugyanezen a buszjáraton a külső Váci úton hétvégén és esti időszakban is van, hogy a menetrend 2 percet ad egy megállóra, mikor az egész Váci úton egyetlen megállóban sem kell megállni. Még akkor is tarthatatlan a menetrend, ha 15-20 km/órával megy az ember, de az már a lóvasút szintje!

A 204-es busz a Bagaria utca után az M0-ás hídon átmegy Budakalász és Békásmegyer felé. Munkanapokon 8 perc a menetidő, hétvégén – kevesebb utas, kisebb forgalom mellett 9 perc. Gratulálok!

A békásmegyeri lakótelepen belül forgalom nincs, lámpa nincs, egyes megállók 200-400 méteren belül, mindegyikre 1 percet ad a menetrend. Minek is? Két megállóra, de sokszor 3-ra is lehetne 0 percet adni! És ez csak egy vonal! Iszonyú pazarlás megy! Nem véletlen, hogy nincs buszvezető, de most már villamosvezető és trolivezető se nagyon…

A következő példa: a 46, 130, 96, 196, 196A buszok Fő téri megállójától az újpalotai Szentmihályi útig a távolság 3 megálló, mindegyik busz megáll a köztes megállókban is. Az egyiknek 3 perc kell hozzá:

mr130a másiknak már 5:

mr196a de valamelyik 2 perc alatt is eléri:

mr46 Hogy lehet így utazást tervezni?

Leesett a hó, fagy van. Régen kirendelték a hómunkásokat, elkotorták a megállókból a havat és felsózták a területet. Ma 15 percenként bemondják a Futárral. Na ennyit a BKK-ról, meg az utasok biztonságáról. Arról nem beszélve, hogy egy 8 órás műszak alatt csak 32-szer kell a járművezetőnek ezt hallgatnia, persze az utóbbi nem számít.

Frissítés:

A fentiekre reagálva a BKK az alábbi tájékoztatást küldte:

Az autóbuszközlekedés (és általában a városi közlekedés) sajátossága, hogy különböző időszakokban – a forgalom nagyságától, az úthálózat pillanatnyi terhelésétől és egyéb, előre nem látható tényezőktől függően – eltérő eljutási időket mérhetünk ugyanazon az útvonalon. Ennek megfelelően a BKK a menetrendek tervezése során – mért időadatok alapján – eltérő menetidőket, részmenetidőket alkalmaz, egy napon, egy adott járaton akár 15-25 intervallumra bontva a napi üzemidőt.

A honlapra és a megállóhelyekre kihelyezett menetrendi tájékoztatón az indulási időpontokat minden esetben az aktuális menetidők alapján határoztuk meg, tehát pontosak. Az utastájékoztató táblák felső részén található „vonalcsík” alatt azonban terjedelmi okból, illetve az áttekinthetőség miatt csupán egy menetidő jeleníthető meg, ez pedig egy, az adott járatra jellemző átlagos érték, amely kizárólagtájékoztatásul szolgál. Egy-egy napszakban a valós menetidő akár jelentősen is eltérő lehet az átlagos értéktől, ez a városi közlekedés sajátossága.

A megjelenített részmenetidők kiválasztásakor munkatársaink igyekeznek körültekintően eljárni, és minden járat esetében egy általánosan jellemző értéket feltüntetni. Az azonos útvonalon közlekedő járatok esetében ez többnyire egyforma, azonban kisebb eltérések lehetségesek, ilyeneket látunk a felhozott példákon is:

  • A 196-os viszonylat menetideje a végpont közelében némi tartalékot tartalmaz, ezért az utolsó néhány megállótávolság jellemző menetideje hosszabb, mint a párhuzamosan közlekedő, de az Újpalotáról induló 46-os és 130-as járatoké, amelyeknek menetideje ezen a – vonal kezdőpontjához közeli – szakaszon rövidebb annak érdekében, hogy még kedvező forgalmi körülmények között se fordulhasson elő sietés a vonalon, akkor ugyanis a buszok a tervezettnél korábbi időpontban elhaladhatnának egy-egy megállóhelynél, ezt pedig  mindenképpen el kell kerülni.
  • A 104-es és 104A viszonylatok közös táblán szerepelnek, ezen tájékoztató adatként a 104A autóbusz jellemző menetidejét tüntettük fel. Igaz, hogy a 104-es és a 104A más-más időszakban közlekedik, így menetidejük jellemzően eltérő, ugyanakkor anagyrészt azonos útvonal miatt célszerűbb volt ennek ellenére is összevontan megjeleníteni a menetrendjüket. A 204-es viszonylat jellemző menetidő-adataként a napközbeni menetidőt tüntettük fel a táblán, ez értelemszerűen különbözik a 104A kora hajnalban érvényes menetidejétől.

Hangsúlyoznunk kell, hogy bár hasonló példák bizonyosan tapasztalhatók még a hálózaton, ezek nincsenek hatással az adott vonal pontosságára, menetrendszerűségére. Eltérés kizárólag a tájékoztató adatként feltüntetett átlagos menetidőknél fordulhat elő, amelyek egy-egy adott járat esetében ténylegesen is különbözhetnek más járatétól akkor is, ha egy-egy szakaszon azonos útvonalon haladnak. A tényleges menetidőket ugyanakkor minden esetben az adott szakaszon és időszakban tapasztalható tényleges értékek alapján határoztuk meg, és a párhuzamosan közlekedő járatokon időszakonként azonosak. A BKK utazástervező alkalmazása is minden esetben a valós menetidők alapján számol, így a tájékoztató adatok eltérése nem vezet csatlakozásvesztéshez, vagy szükségtelen várakozáshoz.

Kiemelt kép: Wikipedia/VinceB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik