Közélet

Sampon a síneken: az orosz metró bezzeg nem csúszkál

Átmentek a gyári biztonsági vizsgán a 3-as metró újragyártott szerelvényei.

Átfogó biztonsági tesztelést végzett a budapesti M3-as metró régi-új kocsijain az azokat felújító orosz Metrovagonmas – közölte a BKV-Figyelővel az orosz vállalat. A teszt során többek között a 81-717.2K jelzésű vezetőkocsik és a 81-714.2K jelzésű közkocsik elektromos szigetelését, a kasztni szivárgászárását, valamint az utasok vészhelyzetben történő evakuálásának menetét is ellenőrizték.

A biztonsági teszt egyik legfontosabb részét Budapesten végezték egy próbafutáson lévő szerelvényen. Ennek során a modernizált kompresszort, a pneumatikus és fékrendszereket is vizsgálták. Ennek része az úgynevezett “samponteszt”, amelynek lényege, hogy a síneket csúszóssá teszik folyékony szappannal vagy samponnal, hogy szimulálják az olyan szélsőséges helyzeteket, amikor olajos, nedves vagy jeges a sín. A vonatnak természetesen ezen a csúszós felületen is biztonságosan meg kell tudnia állnia.

Vlagyimir Dzjuban, a Metrovagonmas projektvezetője a sampontesztről a magyar újságírók novemberi gyárlátogatásán még azt mondta: a cég ettől a teszttől tartott a legjobban, az eredmények azonban kedvezőek voltak, a metrókocsik kerekei nem károsodtak a tesztek során.

A teszt során a felújított orosz szerelvény fékrendszere megfelelően működött és az előírások szerint biztonságos távolságban megállította a vonatot

– írta közleményében a Metrovagonmas.

A beruházás részleteiről azt írják: a felújított vonatok vezetőfülkéjében légkondicionáló, az utastérben pedig kényszerszellőztető biztosítja az optimális klímát. Modernizálták a pneumatikus rendszert és a fékrendszert, illetve korszerű kompresszor egységek kerültek a kocsikba. Teljes átalakításon esett át a meghajtórendszer is, amelynek köszönhetően a felújított vonatok energiafogyasztása 30 százalékkal alacsonyabb lesz.

Az utasok biztonságos ki- és beszállását az előírásoknak megfelelő elektromos ajtónyitó rendszer biztosítja. Az utastérbe esztétikus, de vandálbiztos üléseket és kapaszkodókat szereltek, továbbá

az utastérben minden éghetetlen anyagból készült.

Mint írják, a tervezők külön figyelmet fordítottak a kerekesszékkel közlekedők kényelmére is, ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy az M3-as metró infrastruktúrájának felújítása nem tartalmazza az akadálymentesítést, így nem valószínű, hogy sokan kihasználják majd a szerelvények adta lehetőségeket. A metrókocsiban utazók LCD-képernyőkön olvashatják az utazással kapcsolatos információkat. A felújított szerelvények élettartama 30 évvel meghosszabbodik.

2015 augusztusában egy többfordulós tendert követően a Metrovagonmas és a BKV Zrt. szerződést írt alá, amelynek keretében az orosz cég 2016 és 2018 között 222 metrókocsi, köztük 185 darab 81-717/714, 10 darab 81-717/714-2M és 27 darab Ev3 típusú kocsi teljes felújítására kapott megbízást. Az első két szerelvény már Budapesten van, és jelenleg a magyar közlekedési hatóságok tesztelik.

Az eredeti tervek szerint a budapestiek januárban utazhattak volna először az újragyártott metrókkal, a Metrovagonmas keddi közleménye azonban azt valószínűsíti, hogy tavasszal vehetjük birtokba a retró metrókat.

Kiemelt kép: BKV/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik