Közélet

Fapados minimálprogram: nem újítják fel a 3-as metró megállóit

Elsőre teljesen hihetetlen, de ha mégis hihetünk a Magyar Nemzetnek, akkor bebuktuk a 3-as metró felújítását – legalábbis ami a megállók rekonstrukcióját jelenti. Az észak-déli vonal felújítására ugyanis a korábban hangoztatott 137,5 milliárd forint helyett csak körülbelül 70 milliárd forint jut, ami az alagutak és a biztosítóberendezések felújítására elég, az állomásokéra már nem.

Amit ezzel a szerencsétlen metrófelújítással művelnek, az több mint szánalmas. Kezdődött azzal, hogy vadiúj metrószerelvények helyett a kohószökevényeket kell felújítanunk, hogy aztán kiderüljön, hogy valójában az egész nem szól másról, mint hogy rendes tender nélkül vehessük meg az oroszok metróit.

Pótlóbuszaink sincsenek, hiszen ahelyett, hogy megvettünk volna 150 olcsó lengyel buszt a BKV-nak, erre is rárepült a fideszes holdudvar – a baj csak az, hogy nem is egy, hanem legalább három, busz meg sehol. És akkor a nagy felújítás még el sem kezdődött, illetve most úgy néz ki, hogy nagy nem is lesz, marad a fapados felújítás minimálprogramja. Akadálymentesítés? Muhaha.

A Magyar Nemzet cikkével kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az abban szereplő 139,5 milliárd forint nem azonos a korábbi hírekben szereplő 137,5 milliárddal, és nem a kettő közti kétmilliárdos különbség a lényeg. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 137,5 milliárd forintért felújítják a metró infrastruktúráját (alagutak, biztosítóberendezések, m e g á l l ó k, stb), további 69 milliárd forintból pedig beszerzik a felújítottnak becézett orosz vonatokat.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Tarlós István javaslatot készít az eredetileg tervezett költségek lefelezésére. Azt írja a lap, hogy

a főpolgármesternek e súlyos lépéshez a legfőbb lökést az adta, hogy a napokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levélben értesítette a fővárost arról, egy fillérrel sem fizet többet a magyar állam, ha a 3-as metró teljes felújításának a költségei meghaladják a korábban véglegesített 139,5 milliárd forintos keretet.

Ez tehát azt jelenti, hogy az állam a metrószerelvények felújítására felvett fővárosi hitel kormánygaranciáját is beleszámolta a 139,5 milliárd forintba, így ha levonjuk az orosz vonatok 69 milliárd forintos költségét, az infrastruktúra felújítására 70,5 milliárd forint marad. Ezt eddig a kormány, meg mindenki külön számolta: 137,5+69 milliárd forint. Fasza.

Már látom a budapestiek arcát, amikor sokéves lezárás után visszakapják a felújított 3-as metrót – ami pont úgy néz majd ki, ahogyan előtte. Sok sikert, hülyék!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik