Közélet

Ki fizesse a 3-as metró felújítását?

Négy hónappal a metrófelújítás tervezett megkezdése előtt a kormánynak és a fővárosnak jól láthatóan halvány fogalma sincs, miből finanszírozzák az ország és Budapest legnagyobb beruházását.

Az már a két hete kiderült, hogy az Európai Unió biztosan nem csenget ki 140 milliárdot egy fapados felújításra, bár Tarlós nagyon bizonygatta, hogy nincs baj.

A legújabb elképzelés szerint a felújítás felét, 70 milliárd forintot uniós támogatásból fizetnék, a másik 70 milliárdot pedig a kormány megelőlegezné a fővárosnak: 10 évre, kamatmentes kölcsönként adnák oda a pénzt. Az évi 7 milliárdot aztán a főváros a dugódíjból, egyes kerületi parkolási díjak átcsoportosításából szedné össze – vagy majd úgy, ahogy tudja.

A lényeg valójában nem is az, hogy honnan lesz pénz, hanem az a szomorú, hogy ezen a kormány és a városvezetés most kezdett el gondolkodni. Annak érdekében, hogy kicsit meggyorsítsuk az ötletelést, adunk pár tippet, honnan szerezzen pénzt a főváros a jobb sorsra érdemes 3-as metró felújítására.

  1. A budapesti strand- és fürdőjegyek nyári eladásából származó összeget csoportosítsák át a 3-as metró felújítására.
  2. Az Eximbank adjon kölcsönt Andy Vajnának a 3-as metró megvásárlására, majd egy újabb hitelt annak felújítására.
  3. Fizesse ki Soros György…
  4. …vagy Gyurcsány Ferenc!
  5. Amit a britek a Brexit miatt a jövőben nem fizetnek be az EU-nak, azt adják oda a 3-as metróra.
  6. Hozzon létre egy alapítványt a Magyar Nemzeti Bank, amelybe észrevétlenül áttalicskáznak egy nagyobb, közpénzjellegét épp csak elveszített összeget a metró felújítására.
  7. Orbán Viktor nagyon szépen kérje meg Putyint (mármint tényleg n a g y o n  s z é p e n), hogy fizesse ki a 140 milliárdot.
  8. A 3-as metró teljes területét és infrastruktúráját csatolják Felcsúthoz, a többi megy magától.
  9. A kvótáért cserébe fizessék ki a migránsok.
  10. Tarlós István nyújtson be előterjesztést a 2-es metró 3-as metróvá való átnevezéséről, s ezzel a 3-as metró felújításának ügye komolyabb anyagi ráfordítás nélkül rendezhető.

További tippek jöhetnek kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik