Közélet

Egyre többen dohányoznak ismét a megállókban?

Valóban úgy tűnik, mintha alább hagyott volna a lendület, ismét egyre gyakrabban látni cigiző utasokat, elszórt csikkeket a megállókban. Ez persze nem egy közvélemény-kutatás eredménye, inkább csak tapasztalat. A visszatérni látszó problémára György is felhívta a figyelmünket. Ti mit tapasztaltok?

Azzal kapcsolatban írok nektek, mert nap mint nap egyre jobban előjön ez a bosszantó tény, ami nem más mint a megállókban való dohányzás. Úgy tudom, a megállókból ki lettek tiltva a dohányzók, azaz nem dohányozhat senki a megálló területén, sőt 50 ezer forintra is megbüntethetik őket.

Fotó: BKK/Facebook
Fotó: BKK/Facebook

Ez – ha jól emlékszem – 2012 körül lett bevezetve, akkor hatalmas feneket kerítettek neki és tényleg ellenőrizték is. (A megállókban való dohányzás tilalmáról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés 2010 decemberében fogadta el, 2011. februárban lépett életbe és a türelmi időszak lejártát követően 2011 márciusa óta büntetnek a közteresek – a szerk.)

De mostanában eljutottunk odáig, hogy még rosszabb a helyzet, mint volt, mert én minden egyes megállóban találkozok ezzel, ami még elkeserítőbb, hogy a felújított 1-es villamos új megállói is tele vannak csikkekkel.

A tanácsotokat és a segítségeteket szeretném kérni, hogy közterület-felügyelők esetleg nem szólhatnának-e rájuk (én többször is megtettem, de a válasz az volt, hogy “ott cigizek, ahol akarok”) vagy esetleg nem lehetne pénzbüntetéssel sújtani őket? 

A válasz természetesen igen, a közteresek elvileg megbüntetik a megállókban dohányzókat. Sokan nyilván azt használják ki, hogy nem áll minden megállóban egy közterület-felügyelő. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik