Közélet

Séta a kurvasoron – így vonták ki a 23-as buszt

Pótlóbusznak irányították át az egyik 23-as buszt, amely felháborodott utasait két megálló között tette le. Az eset nem horror, bár a busz utasai számára nyilván bosszantó volt. Ildikó sok kérdést tett fel a BKK-nak az esettel kapcsolatban, a válaszokat mi is várjuk. 

Szeretném az október 9-én a LOV-879-es buszon történteket ismertetni, abból a célból is, hogy kiderüljön tényleg lehetőséget ad-e a jog arra, hogy ilyen történhessen.

Az események:

Pénteken 5 óra után szálltam fel a 23-as buszra, Pesterzsébet központjában. Menet közben hallottam, hogy a diszpécser kiszólt a buszvezetőnek, hogy tegye ki az utasokat, mert a Mester utcához kell mennie, 51-es villamospótló lesz belőle. Ekkor a Soroksári úton közlekedett már a busz.

A busz, ahol éppen volt megállt. Nem buszmegállóban, hanem két megálló között, egy nagy forgalmú úton. A vezető felszólította az utasokat, hogy szálljanak le, mert neki a Mester utcához kell mennie. (Sajnos ekkor hívtak a mobilomon, de fél füllel követtem az eseményeket.)

Fotó: BKK
Fotó: BKK

Az utasok nem voltak hajlandóak leszállni, mondván, legalább egy megállóban tegyen ki minket, ahonnan tovább tudunk utazni. Volt egy utas, aki orvosi vizsgálatra utazott valahonnan, nem is tudta volna, merre felé kell induljon.

Telefonálás közben érzékeltem, hogy a vezető visszazárja az ajtókat. Elindult, bekanyarodott a Határ útra. Ekkor végeztem a hívással, kérdeztem egy mellettem állót, hogy most hová megyünk. Nem tudta. Előre mentem a sofőrhöz. Megkérdeztem, hogy hová visz minket, mivel én úgy ítéltem meg, hogy szándékom ellenére, megváltoztatták az irányomat. Egy piros lámpánál állt éppen meg.

Azt válaszolta, hogy a Mester utcába megy. Ezen kissé felháborodtam, ekkor mondta, hogy a Lidl áruháznál megáll és onnan sétáljunk át a Soroksári útra ott lesz a megálló. Aki a környéken lakik, az tudja hogy az az út a kurvasor is egyben. Én a 16 éves fiamnak biztosan nem engedném, hogy arra járjon – nem tudom, hogy a buszon utazó gyerekek szülei tudomást szereztek-e erről. Egyáltalán arról, hogy gyerekeket tettek ki a megszokott útvonaltól távol, nem biztonságos környéken.

De kérdezem még, hogy az 51-esen utazók vajon többet fizettek a BKV-nak, vagy ott különleges bánásmódot érdemlő utasok járnak? A 23-as buszon utazók csak másod-, harmadrendű utasok? Egyáltalán jogosan meg lehet szakítani egy utasokkal megtelt busz menetét? Joga van a vezetőnek nem buszmegállóban kitenni az utasokat? A kiskorúakat lehet ijesztő, ismeretlen helyzetben hozni? Egyáltalán minek minősül az, hogy a Soroksári út helyett máshová vittek akaratom ellenére és ott kitettek? Érvényes menetjegyet, bérletet váltott emberekről van szó, akik eleget tettek a rájuk vonatkozó szabályoknak, a BKV ezért semmit nem garantál?

Még egy mozzanat volt, ami megerősített abban, hogy rövidesen nyilvánossághoz forduljak, amennyiben nem kapok megnyugtató tájékoztatást. Ez pedig a következő volt:

Amikor kigyalogoltunk a Soroksári útra, egy olyan megállóba érkeztünk, ahol a 23E járat hivatalosan nem áll meg. Láttuk elmenni előttünk, szinte üresen. A megalázottság érzése fogott el, hiszen ahogy a diszpécser a forgalomból ki tudta hívni a 23-as buszt, ugyanazzal a technikával oda is szólhatott volna a szinte üresen 23E busz vezetőjének, hogy vegye fel ebből a megállóból az utazásuk megszakítására kényszerített utasokat. Semmi ilyen nem történt!

A csúcsidőben érkező következő 23-as buszt tömve telítettük. Eleve bosszús volt mindenki, a heringmódra utazás sem javított a hangulatunkon. A következő megállókban felszálló utasközönség jogosan tette szóvá a késést a buszvezetőnek, aki semmilyen tájékoztatást nem adott, arról, hogy kimaradt az előtte lévő busz.

De nem akarom továbbnyújtani a történetet.

Arra lennék, elsősorban kíváncsi – mert a 4-6-os villamoson többször nem nyitották ki az ajtókat a megálló előtt balesetnél, arra hivatkozva, hogy csak megállóban lehet kiszállni, mert különben kockáztatják az utasok épségét – hogy megállón kívül kitehet-e BKV-s sofőr utasokat, illetve a menetrend szerint, utasokkal közlekedő buszt ki lehet-e állítani. Előre köszönöm a válaszukat!

Ezt a bejegyzést elküldtük a BKK-nak. Nem elsősorban a konkrét eset részleteire vagyunk kíváncsiak; arra kértük a BKK-t, írják le, miként történik egy autóbuszos pótlás, honnan irányítják át a járatokat, mi ilyenkor a kötelező eljárás, hogyan kell tájékoztatni az utasokat. Mindez a fentiektől függetlenül érdekes. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik