Közélet

Az év vicce! CÖF-ös kamutanárok védik a 3-as metrót

A 3-as metró elfogadható állapotban van, sem a sínek cseréje, sem a járművek felújítása nem indokolt – ezt állítja két, magukat a BME tanárainak kiadó nő. Cs. E. tanársegéd és dr. K. A. professzor (muhaha) csütörtökön írt egy-egy, a lerohadt 3-as metró állapotát bagatellizáló levelet több szerkesztőségnek, amelyek tartalmilag lényegében azonosak, csak a megfogalmazás tér el. 

A 2011-es metrótűz csak egyedi elszigetelt eset volt. A hibát ott is sikerült időben észlelni és a szerelvény félreállításával sikerült egy katasztrófát megakadályozni. Az elmúlt időszakok füstölései sem vezettek tragédiához. Minden egyes esetet időben sikerült észlelni és sikerült a szükséges óvintézkedéseket időben megtenni. Ennek tükrében ki lehet jelenteni, hogy a 3-as vonal legalább annyira biztonságos mint a többi vonal. Az eddig megjelent alaptalan sajtóhíresztelésekkel szemben a 3-as vonal a jelenlegi karbantartás mellett még akár 20 évet is kibír

– írja dr. K. A., akiről egyperces Google-használatot követően kiderül, hogy annyira doktor, mint Schmitt Pál és pont annyira professzora a BME-nek, mint én vagy éppen Bruce Willis. 

Elárvult padok a Kálvin téren. Sajnos a Lipótmező is üres :( (Fotó: Wikipedia)
Elárvult padok a Kálvin téren. Sajnos a Lipótmező is üres (Fotó: Wikipedia)

Társa, Cs. E. ennél kicsit szerényebb volt, ő csak a BME tanársegédének adta ki magát, doktori címet sem hazudott magának, de a 3-as metró állapotáról neki is megvan a jól kiérlelt szakmai álláspontja: 

Nem tudom, hogy szerkesztőségük mennyire tanulmányozta magát a 30-as (hihi – a szerk.) vonalat és annak történetét, de az egész vonal a hidegháború időszakában épült. Még a 60-as években tervezték a vonalat a mély vezetésű szakasz meg a 70-es években épült. A tervezők és a kivitelezők úgy terveztek és kalkuláltak, hogy a vonal hosszabb időszakot is kibírjon jelentősebb karbantartás nélkül- gondolva egy hosszabb háborús időszakra. Az alagutak elfogadható állapotban vannak

– írja Cs. “tanárnő”.

Nem kell a felsőoktatás szakértőjének lenni ahhoz, hogy feltételezzük: ha valaki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója, annak nyoma van az interneten. A net azonban egészen más nyomokat tárt fel. 

Cs. E. és K. A. is a váci CÖF igen aktív tagja. A CÖF (hivatalos nevén Civil Összefogás Fórum, mások szerint civilnek öltözött fideszesek) az az álcivil szervezet, amely deklaráltan a kormány seggét nyalja támogatását tűzte zászlajára. 

Hacsak nem véletlen névazonosságról van szó, akkor mindkét nő részt vett tavasszal a váci Madách Imre Gimnázium igazgatójának és diákjainak megfenyegetésében. Ez az iskola volt az, amelynek a vezetése nyíltan megtagadta, hogy diákokat küldjön biodíszletnek a kormány március 15-i ünnepségére. Cserébe a helyi CÖF-ösök azzal fenyegetőztek, hogy 

minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghírdetett ünnepségsorozattól.

A fenyegetőzés persze a metró esetében sem maradt el; ha lehet hinni a kamutanároknak, akkor ezúttal a névtelenül nyilatkozó, a sajtót és a közvéleményt megtévesztő szakértőkre vár nehéz sors, mostoha jövő:

A sajtóban megjelenő rémhírek és névtelenül megszólaló szakértők miatt kellett elrendelni több tíz millióban kerülő felülvizsgálatokat, melyek aztán rácáfoltak szerkesztőségük minden egyes állítására. Ezzel kapcsolatban hamarosan egy alaposabb vizsgálat fogja kezdetét venni, melynek során fényt derítünk a névtelenül nyilatkozó szakértők kilétére.

Ha már a sajtó megtévesztése szóba került: a nyilvánvaló kamut sajnos megette az Indóház online kiadása, az iho.hu, illetve rajtuk keresztül az Index is, csak a 24.hu volt éber. Ezért kár, tényleg.

A két levélíró nemcsak a BME, hanem 

a leendő Budapest Tudomány Egyetem – Műszaki Tudomány Kar

oktatójának is kiadta magát, Cs. állítása szerint kutató lesz azon a karon, ahol dr. K. – ugyancsak állítása szerint – mindjárt tanszékvezető. (A tudományegyetem szót egyébként így írjuk, a helyesírási hibákat azonban ezúttal direkt nem javítottam.) A két nő tudni véli, hogy 

ebbe az egyetembe lesz összevonva 2018-ig az összes budapesti egyetem.

A két lelkes CÖF-aktivista és leveleik azonban egy másik még (pontosabban már) nem létező intézmény újbóli megalapításáért kiáltanak, ez viszont nem egyetem, hanem az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közismertebb nevén a Lipót. 

Frissítés:

A cikk megjelenését követően Cs. E. és K. A. is levelet írt a BKV-Figyelőnek, mindketten azt állítják, nincs közük a CÖF-höz, csak visszaéltek a nevükkel. A cikkben szereplő neveket ezért jóhiszeműen monogramra változtattam. Aki mégis kíváncsi a nevekre, az kattintson a népszavás linkre a Madách Gimnáziumról szóló bekezdésben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik