100 éve buszozunk Budapesten

“Bárhogy mondják, nagy itt a rohanás,
busz zaja zakatol, zeng.
Nem kell már a fülembe soha más,
Hogy lehet valahol csend?
Nékem csak Budapest kell,
Hol az ember kora reggel szívesen kel,
Mert imádom forró szerelemmel.”

Száz évvel ezelőtt, 1915. március elsején indult el az első menetrend szerinti autóbusz Budapesten. A centenárium alkalmából fotókon keresztül mutatjuk be a fővárosi buszközlekedés legfontosabb állomásait.

Az első budapesti autóbuszjárat 1915. március 1-jén indult el az Andrássy úton. Az Aréna (ma Dózsa György) út és a Vilmos császár (ma Bajcsy-Zsilinszky) út között közlekedő járatot a Székesfővárosi Közlekedési Vállalat Rt. üzemeltette (1938)

1938-ban a 12-es busz a Nagykörúton járt és a Széna térig közlekedett. Régen olyan útvonalakon is jártak buszok, ahol volt villamosközlekedés is. A két járatra külön jegyet lehetett kapni; a buszjegy volt drágább, cserébe a busz gyorsabb is volt, mint a villamos  1938-ban a 12-es busz a Nagykörúton járt és a Széna térig közlekedett. Régen olyan útvonalakon is jártak buszok, ahol volt villamosközlekedés is. A két járatra külön jegyet lehetett kapni; a buszjegy volt drágább, cserébe a busz gyorsabb is volt, mint a villamos[/caption]

5-ös buszok fordulnak a Pasaréti téren 1940-ben
5-ös buszok fordulnak a Pasaréti téren 1940-ben

7-es busz az Astoriánál 1941-ben. Akkoriban még villamosok is közlekedtek a Rákóczi úton. A kép még a jobboldali közlekedés bevezetése előtt készült 7-es busz az Astoriánál 1941-ben. Akkoriban még villamosok is közlekedtek a Rákóczi úton. A kép még a jobboldali közlekedés bevezetése előtt készült[/caption]

A Széll Kálmán tér egy része már 1941-ben is buszparkoló volt. Reméljük, a mostani felújítás végére ennél értékesebb funkciókat kap az egykori Moszkva tér
A Széll Kálmán tér egy része már 1941-ben is buszparkoló volt. Reméljük, a mostani felújítás végére ennél értékesebb funkciókat kap az egykori Moszkva tér

Jobbra hajts! - figyelmeztet a tábla a Széll Kálmán téren parkoló 22-es busz elején. A kép 1941-ben készült; Magyarországon ebben az évben vezették be a jobboldali közlekedést Jobbra hajts! – figyelmeztet a tábla a Széll Kálmán téren parkoló 22-es busz elején. A kép 1941-ben készült; Magyarországon ebben az évben vezették be a jobboldali közlekedést[/caption]

A II. világháború a budapesti buszparkot sem kímélte. Ami nem ment tönkre, azt a honvédség vitte el (1945)
A II. világháború a budapesti buszparkot sem kímélte. Ami nem ment tönkre, azt a honvédség vitte el (1945)

A Bajcsy-Zsilinszky út és a Podmaniczky utca kereszteződésében 1948-ban készült fotón jól látható, hogy a háború után milyen roncsokon kellett utazniuk a budapestieknek. 1947-re mindössze 112 darab autóbuszt sikerült forgalomba állítani A Bajcsy-Zsilinszky út és a Podmaniczky utca kereszteződésében 1948-ban készült fotón jól látható, hogy a háború után milyen roncsokon kellett utazniuk a budapestieknek. 1947-re mindössze 112 darab autóbuszt sikerült forgalomba állítani[/caption]

Az újjáépített Lánchíd próbaterhelése 1949-ben
Az újjáépített Lánchíd próbaterhelése 1949-ben

Busz és villamos balesete a Margit hídon 1950-ben Busz és villamos balesete a Margit hídon 1950-ben[/caption]

Az 1951-es fénykép idején az Andrássy úton közlekedő 1-es busznak még 44 éve volt hátra; a járat 1995-ben szűnt meg
Az 1951-es fénykép idején az Andrássy úton közlekedő 1-es busznak még 44 éve volt hátra; a járat 1995-ben szűnt meg

Vörös csillagból sosem elég. Nem elég, hogy a Clark Ádám tér virágai a kommunista szimbólumot formázzák, egy óriási csillag az alagút tetejét is elcsúfítja (1958) Vörös csillagból sosem elég. Nem elég, hogy a Clark Ádám tér virágai a kommunista szimbólumot formázzák, egy óriási csillag az alagút tetejét is elcsúfítja (1958)[/caption]

Minden idők legszebb magyar busza a faros Ikarus. De hiába az esztétikum, a városi verzió, az Ikarus 66-os nem vált be Budapesten, alig néhány évig jártak csak, aztán eladták őket. A kép a Boráros téren készült 1959-ben

1960. június 16-án a Fővárosi Autóbuszüzem járműve lezuhant a Ferihegyi gyorsforgalmi út felüljárójáról 1960. június 16-án a Fővárosi Autóbuszüzem járműve lezuhant a Ferihegyi gyorsforgalmi út felüljárójáról[/caption]

Budapesti buszok az új Erzsébet híd próbaterhelésén 1964-ben
Budapesti buszok az új Erzsébet híd próbaterhelésén 1964-ben

Úton a Várba a 16-os busszal, háttérben a Parlament (1964) Úton a Várba a 16-os busszal, háttérben a Parlament (1964)[/caption]

1972-ben, amikor ez az Ikarus reklámfotó készült a Tabánban, a fővárosiak még nem gondolhatták, hogy a buszgyár 200-as sorozatú járművei több mint 40 évvel később is még meghatározó részei lesznek a budapesti városképnek

7-es busz az Erzsébet híd budai hídfőjénél 1975-ben. A maguk korában modern 200-as sorozatú Ikarusok gyakorlatilag forradalmasították a budapesti buszközlekedést. Mára ugyan elavultak, de bátran kijelenthető: a típus minden idők egyik legjobb városi autóbusza volt 7-es busz az Erzsébet híd budai hídfőjénél 1975-ben. A maguk korában modern 200-as sorozatú Ikarusok gyakorlatilag forradalmasították a budapesti buszközlekedést. Mára ugyan elavultak, de bátran kijelenthető: a típus minden idők egyik legjobb városi autóbusza volt[/caption]

Az utolsó "harmonikaajtós" Ikarust a BKV tavaly októberben vonta ki a forgalomból - a kép a busz utolsó útján készült. A tervek szerint felújítás után nosztalgiabuszként közlekedik majd. Ma még talán megmosolyogtató, hogy nosztalgiabusz lesz egy olyan jármű, amelynek társaival nap mint nap utazunk, de néhány év múlva valószínűleg mindannyiunk megszokott tipikus BKV-buszai eltűnnek Budapest útjairól
Az utolsó “harmonikaajtós” Ikarust a BKV tavaly októberben vonta ki a forgalomból – a kép a busz utolsó útján készült. A tervek szerint felújítás után nosztalgiabuszként közlekedik majd. Ma még talán megmosolyogtató, hogy nosztalgiabusz lesz egy olyan jármű, amelynek társaival nap mint nap utazunk, de néhány év múlva valószínűleg mindannyiunk megszokott tipikus BKV-buszai eltűnnek Budapest útjairól

Néhány éve tesztelt a BKV egy duplacsuklós Volvo buszt a 7-es vonalán. Ilyen gigahosszú járművet az Ikarus is gyártott, de ez a busz is csak a tesztelés erejéig rótta köreit a fővárosban Néhány éve tesztelt a BKV egy duplacsuklós Volvo buszt a 7-es vonalán. Ilyen gigahosszú járművet az Ikarus is gyártott, de ez a busz is csak a tesztelés erejéig rótta köreit a fővárosban[/caption]

A 6-os buszt pár éve összekötötték a Kőbányáig közlekedő 9-essel, azóta Óbuda és Kőbánya között jár, 9-es számmal. A kép a Jászai Mari téren készült 1983-ban
A 6-os buszt pár éve összekötötték a Kőbányáig közlekedő 9-essel, azóta Óbuda és Kőbánya között jár, 9-es számmal. A kép a Jászai Mari téren készült 1983-ban

A 400-as sorozatú Ikarusok bár újabbak, rosszabb állapotban vannak, mint 200-as elődeik A 400-as sorozatú Ikarusok bár újabbak, rosszabb állapotban vannak, mint 200-as elődeik[/caption]

Budapest első, nagy tömegben beszerzett alacsonypadlós buszai az Ikarus 412-esek voltak. Ez az a típus, ami egy konstrukciós hibának köszönhetően rendszeresen kigyulladt. Bár még ma is sok közlekedik belőlük (nem egy felújítva), a BKV többet kivont már forgalomból - némelyikük trolibuszként születik újjá
Budapest első, nagy tömegben beszerzett alacsonypadlós buszai az Ikarus 412-esek voltak. Ez az a típus, ami egy konstrukciós hibának köszönhetően rendszeresen kigyulladt. Bár még ma is sok közlekedik belőlük (nem egy felújítva), a BKV többet kivont már forgalomból – némelyikük trolibuszként születik újjá

A BKV 2004 és 2006 között három tételben 150 darab csuklós Volvo buszt vett. A beszerzés óriásit dobott a budapesti buszflotta minőségén, de aztán sajnos utána évekig megint nem nagyon történt semmi A BKV 2004 és 2006 között három tételben 150 darab csuklós Volvo buszt vett. A beszerzés óriásit dobott a budapesti buszflotta minőségén, de aztán sajnos utána évekig megint nem nagyon történt semmi[/caption]

Az elmúlt években a BKV egyre több használt buszt vásárol; ez ugyan nem helyettesíti az új buszok beszerzését, de gazdaságosabb, mint a 20-30 éves, korszerűtlen járművek felújítása. Az első nagyobb flottabeszerzés 2008-ban volt, amikor a BKV 38 darab csuklós Van Hool buszt vett a belga fővárostól. A (nekünk) új buszok évekig kétféle(!) brüsszeli színekben közlekedtek és csakhamar borzalmas állapotba kerültek.

Aztán kívül-belül felújították őket és megkapták a budapesti arculatot is. Így azért mindjárt más... Aztán kívül-belül felújították őket és megkapták a budapesti arculatot is. Így azért mindjárt más…[/caption]

2013-ban 150 buszt szervezett ki alvállalkozónak a BKK. A VT-Arriva 150 vadonatúj Mercedes buszt járat azóta is a főváros útjain. A kép hátterében látszik: volt honnan fejlődni
2013-ban 150 buszt szervezett ki alvállalkozónak a BKK. A VT-Arriva 150 vadonatúj Mercedes buszt járat azóta is a főváros útjain. A kép hátterében látszik: volt honnan fejlődni

Március elsejétől 28 darab hibrid Volvo busz közlekedik Budapesten. Ennyi csuklós hibrid busz nincs máshol Európában. Ez már itt a jövő Március elsejétől 28 darab hibrid Volvo busz közlekedik Budapesten. Ennyi csuklós hibrid busz nincs máshol Európában. Ez már itt a jövő[/caption]

De érdemes figyelni a budapesti buszközlekedés múltjára is - ez a múlt éppen 100 éves
De érdemes figyelni a budapesti buszközlekedés múltjára is – ez a múlt éppen 100 éves

Felhasznált irodalom:

Kludovácz Tamás (szerk.): A fővárosi autóbuszközlekedés 75 éve
Koroknai Ákos, Sudár Kornélia (szerk.): A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada
Legát Tibor: Buszoskönyv
Legát Tibor: Közlekedik a főváros

A képek forrása: Fortepan, BKK, BKV, Andrew Davidson Photography

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.