Közélet

“Öregember nem rakéta” – avagy mi volt a baj a régi átszállójeggyel?

Ha jól emlékszem, sosem vettem átszállójegyet, így aztán az sem tűnt fel, hogy lecserélték. A tömbjegy sem tömbjegy már, hisz nincsenek összetűzve. Régen minden jobb volt? Tibor kritikája következik.

Szerencsére ritkán veszem igénybe a BKV/BKK ellentmondásoktól nem mentes szolgáltatásait, mert nem vagyok tehetős, meg az izgalmakat sem bírom már úgy. Ezért inkább autóval, biciklivel, motorral vagy gyalog járok. De van úgy, elkerülhetetlen a kalandtúra. Ilyenkor általában átszállójegyet veszek. 

Mikor utoljára ezt vásároltam, még két felhasználható véggel egyben volt a jegy. Ez sajnos megváltozott. Egy behatárolt képességű hozzátartozómat kértem meg tavaly szeptember táján, vegyen két ilyet. Négy jeggyel jött haza. Utánanéztem a dolognak, kiderült, 1-2 sorrendben az összetartozó számú jegyeket kell használni.

atszallojegy.jpg

Ez remek, mert öregember nem rakéta okból most kezeléskor utcai szemüveg le, olvasó fel és lehet a számokat silabizálni. Életszerű! Nagy barom volt aki ezt kitalálta, azaz talán mégsem, mert feltehetően ez is egy újabb ok az utas lehúzására. Szinte biztosra veszem, ha véletlenül – több jegy esetében – elcserélem a sorrendet vagy a sorszámokat, rögtön 16 000 forint megy a feneketlen zsákba. Persze ezt is megértem, sokba vannak a céges Audik.

De ezt az egészet le sem írtam volna, az ilyen lehúzásokat szinte üzemszerűnek tartom. Az igazi pofátlanság a pénztárnál volt. A képeken látható négy jegy voltaképp kettő, áruk 1060 forint lenne. De nem annyi volt. Ötezret adtam a megbízottamnak és hazahozott 2880 forintot. Minden darabért felszámoltak 530 forintot, holott kettő egybe tartozó annyi… ügyes, mondaná Kohn bácsi! 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik