Közélet

Nem figyelt a vezető, a peronon maradt a gyerekbringa

Tipikus utas a gyerekes anyuka cuccokkal. Nem alacsonypadlós jármű esetében elég nagy macera, több lépéses folyamat tud lenni egy felszállás, és igen gyakori, hogy a járművezető nagy sietségében valamely tétel a megállóban marad. Jobb esetben a cucc, rosszabb esetben a gyerek. Az alábbi történet happy enddel végződött, de ez most nem a járművezetőn múlt.

2014. október 27-én, hétfőn a 14:54-es Szentendre-Batthyányi tér közötti HÉV-járaton az alábbi eset történt: a pomázi megállóban egy anyuka szeretett volna felszállni az ötéves forma fiával és a biciklijeikkel. Megvárták a leszállókat, majd a nő feltuszkolta a saját bringáját a HÉV-re, a gyerek pedig mellette felszállt.

HEV_Szentendre_1.jpg

A nő éppen visszafordult volna, hogy a gyereke biciklijét is feltegye, amikor hirtelen megszólalt a felszállás befejezésére felszólító hangjelzés és az ajtó azonnal be is csapódott, a vonat pedig elindult.A gyerek bringája pedig ott maradt a peronon.

Mégis mit gondolt a HÉV vezetője, hogy ki fogja azt a nagy gyerekbringát feltenni? Az öt éves gyerek? Vagy az anyának egyszerre két biciklit kellett volna felzsonglőrködnie miközben a sajátját is alig bírta? Nem tudom eldönteni, hogy a vezető ennyire figyelmetlen volt vagy totál leszarta, hogy felszállt-e mindenki, aki fel akart, esetleg direkt meg akarta szívatni az anyukát. Mert azt nehezen hiszem el, hogy nem látta a gyerekbringát a peronon.

Könnyen lehetett volna baleset is a dologból, hiszen a nő már szállt volna le a másik bicikliért. Kockáztatnia kellett volna a testi épségét, hogy megakadályozza a vonat indulását? Gyanítom a vezető simán rázárta volna az ajtót. Vagy a bicikli kerekét kellett volna kitolnia az ajtón, hogy észrevegye magát a vezető? Gyanítom akkor tönkre vágta volna a saját bringáját.

Szegény kisfiú nagyon kiakadt és minden oka meg is volt rá. Búcsút mondhatott a bringájának mivel a pomázi megálló nem éppen arról híres, hogy ne kélne lába öt percen belül bárminek, ami nincs lebetonozva.

Az, hogy végül happy end lett a szerencsétlen eset vége, nem a BKK-nak köszönhető. A nő felhívta egy ismerősét, aki pár percen belül a megállóba tudott menni és még idejében begyűjtötte a bringát. Volt a HÉV-en is egy utas, aki szintén felajánlotta, hogy egy ismerősével beviteti a bringát az állomás épületébe. A HÉV-vezetőhöz lenne pár keresetlen szavam, az esetet is ezért küldöm ide be, hátha eljut hozzá, mekkora bunkó volt. Ha nem tudná magától is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik