Közélet

Gomolygó füst az új Mercedes buszon

Rákoskerten okozott kellemetlen pillanatokat az utastérbe jutott sötétszürke füst. Állítólag a fűtés okozza. Gergely írta le élményeit.

Rákoskerti lakosként minden nap a 97E vonalon utazom. Ma reggel az MHU-759 forgalmi rendszámú Citaro busz érkezett a megállóba, menetrend szerint (Nyomdok utca, 05:57). Nagy örömmel felszálltunk rá a közelben lakó ismerősömmel, de boldogságunk nem tarthatott sokáig, ugyanis az elindulással egyidejűleg a harmadik ajtónál igen sűrű, sötétszürke füst gomolygott valahonnan az utastérbe, amelyet azonnal teljesen be is töltött.

mc2_bkk.jpg

Fotó: BKK

A buszsofőr kérdésünkre azt a választ adta, hogy ez nem a kipufogó füstje, hanem a fűtésért felelős “olajkályháé”, ami – bár nem vagyok szakértője a témának – szerintem rosszabb, elvégre a kipufogófüst legalább keresztülmegy mindenféle szűrőn, míg a fűtőberendezésé vélhetően nem. A következő megállónál le is szálltunk, mert nem kívánunk idő előtt tüdőrákot, vagy enyhe füstmérgezést kapni.

Ráadásul ez már nem is az első eset, ugyanis néhány hete, amikor havazott, vélhetően (vagy inkább remélhetőleg?) ugyanezen a járművön már tapasztaltuk ezt a füstöt, de akkor a havazás számlájára írtuk a dolgot, bár már már akkor sem értettük – elvégre Németországban is szokott esni a hó, ami még nem indok arra, hogy akármilyen füst az utastér felé, és ne a szabad légtérbe távozzon.

A Citarok a BKK flottájának legújabb tagjai (a buszokat a BKK-val kötött szerződés alapján a VT-Transman üzemelteti – a szerk.), a Mercedes gyártja, a minőségéről, kényelméről, környezetbarát mivoltáról írnak honlapjaikon – mégis normálisnak számít, hogy a kályha befelé füstöl, ezzel mérgezve az utasokat?

Ahogyan láthatják, a BKV és a BKK mellett a BKV-Figyelő blog részére is elküldtem az üzenetemet, de ha máskor is tapasztalok ilyet, hatósági jogkörrel felruházott szervek felé is jelzem észrevételeimet, ugyanis abszurdnak tartom, hogy a személygépjárművemmel szabályosan már akkor sem közlekedhetek, ha a rendszámtáblát megvilágító izzók egyike kiég, miközben a BKK szabályosan elgázosíthatja fizető utasait.

Frissítés:

A fent leírtakra reagálva a VT-Transman az alábbiakat közölte a BKV-Figyelővel:

A 2014. február 28.-n megjelent Gomolygó füst az új Mercedes buszon cikkel kapcsolatban arról szeretnénk Önt tájékoztatni, hogy az alábbi esetről az utas panasza a BKK-n keresztül eljutott a VT-Arriva Kft.-hez is, amelyre már a válaszunkat is elküldtük. Az új Mercedes Citaro autóbuszok kamerarendszerének segítségével gyorsan és megbízhatóan lehet ellenőrizni minden utaspanaszt.

A felvételt ebben az esetben is megtekintettük a kivizsgálás során, amelynek eredménye a következő: a cikkben megjelölt autóbuszon a megadott időpontban nem került gomolygó füst az utastérbe. Az autóbusz kiegészítő fűtését végző olajkályha beindulásakor annak jellegzetes szaga kerülhetett be a jármű utolsó ajtaján, ezt érezhette az utas.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik