Közélet

Negyedórás sorban állás – potyára

Van úgy, hogy az alvállalkozós bódénál elfogy a bérlet, de ezt akár ki is lehetne írni. Amália leveléből az is kiderül, hogy BKK és az alvállalkozói közötti együttműködés is lehetne rugalmasabb.

Január 6-án, kb. 13 óra körül (gondoltam elkerülöm az ebédidei tömeget) próbáltam megvásárolni az idei első bérletem a Keletinél. Nem szeretek lemenni a metróaluljáróban levő pénztárhoz, hacsak nem kell metróval utaznom, mert az egy komoly szélcsatorna – egyszerűen képtelenség sapka nélkül kibírni, mert a huzat szinte megskalpol…

jegypenztar_bkk.jpgFotó: BKK

Az aluljáró kijártánál levő bódénál is elég sokan (kb. 10 ember) álltak, de ezt választottam. Körülbelül 15 perc várakozás után arra figyeltem fel, hogy az előttem levő úr felemeli a hangját, szó szót követett, köztük a pénztárossal, amiből számomra az derült ki, hogy egy ideje elfogyott a havibérlet.

Ezt nem írták ki sehova, ezért láthatóan – ezt hallva rögtön szétszéledt a sor – elég sokan feleslegesen töltötték itt a drága időt. Mégis le kellett mennem, ahol régebben voltak pultok is a hivatalos pénztár mellett – most nem. Ott még két ablak/pénztár volt nyitva, de ugyanannyit álltam sorban, mint fent (ami kétszer annyinak tűnt a “kellemes” időjárás miatt.)

A pénztáros intelligensnek tűnt, ezért mikor odaértem, felvetettem, hogy fent elfogyott a bérlet, szerintem kellene átadniuk. Közölte, hogy az csak egy alvállalkozó, így nem tehetik meg.

Biztos vagyok benne, hogy a felszíni bódét mindenki a BKK-val azonosítja. Az említett úr is, aki a pénztáros arrogáns stílusára reagálva írt néhány kedves sort a panaszkönyvbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik