Közélet

15-ös busz – a mostohagyerek

Késésekről, kimaradó járatokról, a vonalat nem ismerő buszvezetőkről írt nekünk – pontosabban eredetileg a BKK-nak – Márta.

Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy a 15-ös autóbusz vonalán immár egy hónapja észlelhető őskáosznak mi a magyarázata. November 9-ig (régi útvonal) majdnem a kiírt menetrend szerint közlekedtek a járművek. Max. 5 perces késéssel, de megérkeztek a járművek.

15busz.JPGMég az átszervezés előtt (Fotó: Wikipedia/Foma)

Én reggelente a Boráros tértől a Kálvin térig utazom. A menetrendtől teljesen függetlenül, de még elfogadható időszakonként követik a járművek egymást. Hogy mikor indulnak, azt onnan tudni, hogy kiteszik az indexet, köszönő viszonyban sincsenek a kifüggesztett menetrenddel.

Délután 5 óra után (csak erről az időszakról van tapasztalatom) viszont a Köztelek utcai megállóban rendszeresen 20-30, de volt, hogy már 40 percet is kellett várni egy járműre. Szerintem a komplett menetideje nincs ennyi a járatnak.

Valahogy olyan ez az egész, mint egy mostohagyermek. A sofőrök nem tudják az útvonalat, mi utasok segítünk nekik, hogy hol merre forduljanak, hol vannak a megállók. Elismerem, hogy nem ismerhet minden sofőr minden járatot, de szerintem ilyen estekben rádión azért figyelemmel lehetne kísérni az “újakat” . 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik