“Ha bliccel, miért nem húz nyúlcipőt?”

Mit kezdjen az ellenőr a bliccelővel, ha nem tud vele mit kezdeni? – nagyjából így foglalható össze olvasónk levele, amely nem is igényel több kommentárt.

Amit ma tapasztaltam a 3-as villamoson, semmiképp nem mondható kirívó, megdöbbentő esetnek. Minden bizonnyal tucatjával történik ehhez hasonló a BKV járatain nap mint nap. Levelem célja nem a felháborodáskeltés, panaszkodni sem szándékozom, mindössze olyan naiv vagyok, hogy azt hiszem, ha megosztom, és felhívom rá a figyelmet, akkor a jövőben orvosolható lenne az ilyen típusú eset. Egy egyszerű bliccelésről van szó egyébként, de amint azt látni fogjátok, nem is maga a csalás a lényeg.

Fotó: BKK

Megérkezett az ellenőr, valahol az Örs és a Bosnyák között, már nem tudom, hogy hol pontosan. Kérték a bérletet, felmutattam. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a velem szemben ülő utasnak sem bérlete, sem jegye. Akkor azt kérdeztem magamban: ha bliccel, miért nem húz nyúlcipőt? Nyugodtan ült, a szeme sem rebbent. Egy ideig úgy tett, mint aki nem hallja az ellenőr felszólítását. Csak akkor volt hajlandó reagálni a “jegyet, bérletet kérek” felszólításra – hozzáteszem, egy flegma legyintéssel -, mikor az ellenőr egészen közel hajolt hozzá.

Természetesen jött az ezután megszokott mondat: “személyi, lakcímkártya.” Persze az sem volt. Az utas még csak válaszra sem méltatta az ellenőrt, rá sem nézett, mindössze a kézfejét használta a kommunikációhoz. Egy ideig kérlelte az ellenőr, majd megfenyegette, hogy rendőrt hív. Erre megszólalt az utas: “kit hív???” Majd közölte, hogy a rendőrnek sem mutatja meg a személyiét, mert nincs neki.

Ekkor az ellenőr a szomszédjához fordult, akinek a jegyét még nem kezelte. Nem is tudta volna, mert nem volt neki sem. Nem együtt utaztak egyébként. Ő azonban azonnal átnyújtotta kérésre a személyiét. A megbüntetett bliccelő, egy középkorú hölgy utas volt, míg az iratok nélküli bliccelő egy fiatal, erőteljes, tetovált karú férfi. Míg az ellenőr felvette a hölgy adatait, és kiállította a számlát, a férfi többször is leszállhatott volna, ám nem tette. Az ellenőr ezután ismételten felszólította, hogy vegye elő az iratait, vagy azonnal szálljon le! (Azaz már enyhültek a feltételek). Erre az utas kijelentette, hogy “majd a Bosnyák után kettővel.”

És a lényeg most következik: az ellenőr tehetetlen volt. Nem csak azért, mert egy gyenge fizikumú, húszas évei végén járó fiatal személy volt, hanem mert nincs meg a megfelelő felhatalmazása ilyen esetek kezelésére. Egész egyszerűen nem tudott tenni semmit sem, azzal vált el a Bosnyák-téren az utastól, hogy “valamit kezdjen magával!”, illetve hozzávágta, hogy “pofátlan”. Lehet, hogy ez őt kiengesztelte, pontosabban valamelyest orvosolta a kudarcát, de mit gondolhatott az a hölgy, aki mellette ült, és akit megbüntettek?

Úgy gondolom, hogy lenne az ilyen esetekre megoldás, mert az még csak félig sem az, hogy az ellenőrök a begyűjthető büntetést beszedik, de a nehéz eseteket egyszerűen megoldatlanul hagyják. Természetesen a férfi nem szállt le a Bosnyákon, végigment az úticéljáig. Azt pedig hadd ne írjam le, hogy milyen jelzőkkel illette az ellenőrt, miután az leszállt. Nem hiszem, hogy az ellenőr a hibás. (Az utas felelősségét most figyelmen kívül hagynám). Mit tehetett volna? Már-már a testi épségét fenyegeti, ha rendőrt hív, meg aztán mire kiérkeznek a biztosurak (vagy hölgyek), a bliccelő már messze jár.

Nem kívánok megoldást javasolni, de úgy gondolom, hogy az ellenőrök jogköreinek szélesítése (vagy mint közterület-felügyelőként történő alkalmazásuk) esetén elkerülhetők lennének az ehhez hasonló kudarcok. Tudom, ez bonyolult átszervezéssel, és komoly jogszabály-változásokkal járna, ezért sem próbálok alternatívákat felsorolni, célom csupán a figyelemfelkeltés volt.

Az ugyanis lehet, hogy a vállalat még így is jól jár, elvégre pár bliccelőt nyakon csíptek a villamoson, de ismétlem: hogy érezhette magát az a hölgy, akit megbüntettek, majd végignézte, hogy a mellette ülő férfi megússza, és még végig is utazik? A méltányosságnak legalább olyan alapvetőnek kéne lennie a főváros tömegközlekedésének mindennapjaiban, mint a gazdaságosságnak (bár én az utóbbi meglétével, vagy az arra való törekvés létével is vitatkoznék).