Közélet

Bármit megtehetnek a BKV jegyellenőrei?

Már a sokadik olyan történetet olvasom az elmúlt hetekben, melyben az ellenőrök jogszerűtlenül jártak el, bántalmazták az utast, akinek hiába vannak tanúi, a BKV automatikusan az ellenőröknek ad igazat. A mostani történetünk főszereplője Zsuzsi, akinek egy ellenőr a 4-6-os villamoson kicsavarta a kezéből a jegyet, és nem engedte, hogy érvényesítse azt. Az utas állítja, hogy közvetlenül a felszállás után próbálta kezelni a jegyét, és erre tanúi is vannak, de a BKV ügyfélszolgálatának az érintett ellenőr ennek a teljesen ellenkezőjét állítja, és a társaság neki hisz.

Mivel a cégnél ez az ügyintézés normális menete, ne csodálkozzunk, hogy egyes ellenőrök mindent megengednek maguknak?

Kedves BKV-figyelő!

Köszönöm a válaszát. Őszintén sajnálom hogy nincsenek kamerák a 4-6-os villamosokon, mert a 2 tanú ellenére – akik szem és fültanúi voltak a velem történteknek, és alá is aláírták a panaszról szóló jegyzőkönyvet – a BKV 12.000 Forint büntetést akar rajtam behajtani. Nem tudom, hogy hogy bizonyíthatnám be hogy mit művelt velem az ellenőrnő, aki miután felszálltam az oktogonnál és szerettem volna érvényesíteni a jegyemet hátulról rám támadt, kicsavarta a kezemből a jegyet (!), a másik kezét rátette a lyukasztóra, és közölte, hogy én bizony azt nem lyukasztom ki (merthogy szerinte én nem az oktogonnál szálltam fel). Erre mondtam neki hogy adja vissza a jegyemet (ami használhatatlanra gyűrődött a harc során), mire ő közölte hogy visszaadja, csak előbb “eljár”, és hogy adjam át a személyes irataimat.

Őszintén? Leblokkoltam, köpni-nyelni nem tudtam, és én hülye birka bambán előkapartam az igazolványomat, és odaadtam ahelyett hogy rendőrt hívattam volna. Aztán átsuhant az átmenetileg zsibbadt elmémen hogy ilyen nincs… ez ál-ellenőr, vagy talán kandi kamerás szívatás áldozata lehetek, hiszen a termetes hölgy egyedül volt, és hiányoltam a társát, vagy a jól megszokott köztereseket. Szóval a hölgy “eljárt”, majd felszólított hogy írjam alá a büntetést. Némileg felocsúdva közöltem vele, hogy nem írok alá semmit, és nem fogok kifizetni semmit, mert az eljárás jogszerűsége jelen esetben erősen kétségbe vonható, és hogy a kézcsavargatásért és az ujjaim feszegetéséért fel fogom őt jelenteni a rendőrségen. Erre azt válaszolta hogy: “Nagyon jó! Azt is beleírom a jegyzőkönyvbe hogy ön megfenyegetett, szaladjon is az orvoshoz gyorsan látleletért!”

Utastársaim tanácsára leszálltam a Blahán és panaszt tettem a BKV-nál, akik a panaszomra azt a választ adták hogy a “jegyellenőri főőőellenőrnő” igenis jogszerűen járt el,  (persze a meghallgatásakor tök mást mondott mint ami történt, és ahogy történt), és hogy 8 munkanapon belül fizessem ki a büntetést. Levelükre írtam néhány keresetlen sort, és kértem, hogy valami ésszerű érvvel támasszák már alá, és adják nekem írásba hogy velem és a tanúimmal szemben miért neki adnak igazat, és kértem hogy amennyiben működik a villamoson kamera nézzék vissza az eseményeket.

A rövid válasz gyorsan megérkezett, miszerint ők nagy kegyesen lehetőséget biztosítanak az ellenőrrel való szembesítésre, és amennyiben nem élek a lehetőséggel, a pótdíjazás jogosságát elismertnek tekintik. Nos nekem ez inkább zsarolásnak tűnik, ugyanis semmiféle jogszabállyal, törvénnyel vagy rendelkezéssel stb. nem támasztja alá, hogy ez jogszerű lenne, és nem értem hogy ha “szembesülünk” akkor mi változik. Beismeri az ellenőr vajon a kézcsavargatást, és a személyi szabadság korlátozását és a jogtalan eljárást? Nem hinném… Arról nem is beszélve hogy vidéki lévén az útiköltségem sem kevés, arra is kíváncsi vagyok hogy azt megtérítik e ha elutazom a szembesítésre?

Szóval kedves Mihály, most ebben a fázisban tart az “ügyem”, már csak azt nem értem miért nekem kell sokadszorra bizonyítani, hogy vétlen vagyok, miért nem a BKV bizonyítja be ha szerintük bűnös vagyok?

Üdvözlettel H. Zsuzsi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik