Közélet

Saját szabályzatukat is semmibe vehetik a közlekedési társaságok

Olvasónk nemzetközi mérce szerint korrekt és kulturált módon járt el, a jogos büntetést befizette, a jogtalanért reklamált a szabályzat egy egyértelmű pontjára hivatkozva, mégis ő húzta a rövidebbet. Bár nem a BKV-val kapcsolatos az alábbi incidens, a végszóként kimondott indoklást ők is alkalmazhatják, ezért olvassátok figyelmesen Péter levelét, és vegyétek komolyan, hogy “A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!

Kedves BKV-figyelő!
 
Tudom, hogy a blog alapvetően a BKV-ról szól, de szeretnék megosztani a kedves olvasókkal egy esetet ami a MÁV-on esett meg velem, de ugyanúgy a BKV-n is előfordulhatott volna.
 
Előzmények: Tavaly ősszel két hallgatói jogviszonyom volt. Egy nappali és egy levelező. Mindkettőhöz tartozott érvényes diákigazolvány is. A költségek csökkentése végett tanuló bérletem volt a vonatra.
 
Az eset: A kérdéses napon véletlenül vagy hanyagságból otthon hagytam a nappali diákigazolványomat, csupán a levelező volt nálam. A jegyvizsgálónak felmutattam a bérletet és a diákigazolványt, aki azonnal kiszúrta a levelező tagozatot, ami mellett nem vagyok jogosult diákbérletet használni. Mondtam, hogy elfelejtettem magammal hozni, és majd bemutatom másnap, az ilyenkor kiszabható kb. 2000Ft-os büntetést pedig természetesen befizetem.

Erre az ellenőr közölte, hogy most akkor is levelezővel vagyok, így ő most bevonja (!) a bérletem, plusz kiszab rám egy 8000ezer forintos büntetést. Ennek okán az amúgy 2500Ft-os út (diákjeggyel) nekem közel 20.000Ft-ba került, mivel aznap váltottam ki a bérletet, amit rögtön be is vont. Megjegyzem, ha jegy nélkül utazom, akkor a büntetés “csak” 8000Ft. Kérdeztem az ellenőrtől, hogy valóban elveheti-e a bérletem, hiszen – ugyan nem vagyok jogász – szent meggyőződésem, hogy használni ilyen esetben a bérletet nem lehet, de birtokolni még igen, és ez az én tulajdonom, még akkor is, ha használatára éppen nem vagyok jogosult. Hasonlatképpen azzal érveltem, hogy attól még, hogy nincs jogosítványom, még vehetek autót. Nem érdekelte, elvette a bérletet. Nem akartam balhézni, mert a vonaton biztonsági szolgálat is volt, és nem volt kedvem ahhoz, hogy leszállítsanak valahol a pusztaságban.
 
Mikor visszajöttem, bementem az ügyfélszolgálati irodába panaszt tenni, mondták, hogy hozza be a diákom és akkor mérséklik a büntetést, plusz visszaadják a bérletet. Természetesen a diákot azóta sem találtam meg, jeleztem az iskolában, de még az ideiglenes kiállítása is 2 hét volt. Ilyenkor már nem él a mérsékelt büntetés. Mint jogkövető állampolgár jóhiszeműen befizettem a teljes büntetést (8000Ft), majd írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak, amiben panaszt tettem a bérlet bevonása miatt.
 
A válasz 2 hónapot késett, és csak egy slendriánul megírt levél volt, miszerint az Üzletszabályzat értelmében vonták be a bérletet. Válaszoltam nekik, hogy ennél kicsit pontosabb hivatkozást kérek. A válasz újabb egy hónap múlva már az ügyfélszolgálati vezetőtől érkezett, és egy pontra hivatkozott, ami a menetjegy bevonásáról szól. Válaszoltam, hogy a menetjegy és a bérlet nem ugyanaz, ahogy ezt az üzletszabályzat is kinyilvánítja, ráadásul, ha valaki nem tudja felmutatni a bérlethez szükséges kedvezményre jogosító okmányt, akkor a bérlet mindössze érvénytelennek minősül, ilyenkor csak a normál bírság szabható ki. A pont utolsó bekezdése pedig vastag betűvel ez: “A vasúttársaság a bérletet nem vonja be.”
 
Írtam még egy levelet, hogy mit gondolnak erről a pontról. A válasz újabb egy hónap múlva érkezett már az ügyfélszolgálat igazgatójától, amiben kifejtette, hogy habár az üzletszabályzat szerint valóban nem azonos a bérlet és a menetjegy, mégis mindkettő utazási okmány, így függetlenül attól, hogy az üzletszabályzat ezt explicite tiltja, mégis bevonható, ha a társaság arra gyanakszik, hogy az utas szándékosan megtévesztette a MÁV-ot. Az egész csimborasszója pedig a következő mondat volt: “Azzal, hogy Ön befizette a bírságot, automatikusan elismerte annak jogosságát.”
 
Magyarul, ha rendes, tisztességes állampolgárként befizeted a büntetést és utána reklamálsz, akkor már esélytelen vagy bármilyen kárpótlásra. Gondolom ugyanez érvényes a BKV-ra is. Javaslom minden kedves Olvasónak, hogy soha ne fizessen be addig semmilyen bírságot, ameddig ki nem járta az összes lehetséges fellebbezési lehetőséget!
 
Üdvözlettel: V. Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik