Közélet

Mégsem takarították ki a 3-as metró alagútját?

A BKV-figyelő tavaly kiemelt figyelemmel foglalkozott a 3-as metró tűz- és balesetveszélyes alagútjaival. Akkor végül azzal a hírrel zártuk a témát, hogy a BKV 2010. december 31-ig teljes egészében kitakarítja a 3-as metró alagútjait megközelítőleg 22 millió forintért. Az összeget nem sokalltuk, hiszen a metróközlekedés biztonsága függött ettől a takarítástól, a dolgozók és az utasok élete pedig jóval többet ér, mint pár 10 millió forint.

Az utóbbi időkben több BKV-dolgozó is levelet írt a BKV-figyelőnek. Ők arról számoltak be, hogy tapasztalataik szerint a takarítás igencsak hagy kívánnivalót maga után, ugyanis az alagút, a programszőnyeg és a síneket rögzítő csavarok ugyan olyan olajsárosak, mint azelőtt, tehát semmivel sem biztonságosabb most a közlekedés, mint azelőtt. Ezt támasztják alá olvasónk, Takygyerek fényképi is, aki a Pöttyös utcai állomáson találkozott kosszal, porral és olajsárral. Ha vannak hasonló képeitek, küldjétek el bátran a bkvfigyelo@gmail.com címre!

Kedves BKV-figyelő!

Régebben volt róla szó az oldalon, hogy botrányos állapotban van a Metróalagút! Koszos büdös tűzveszélyes!
Na az alábbi képeket nemrég pontosan 2011.03.14.én készítettem. Jól látszik, hogy egyáltalán nem volt takarítva a metrómegálló! Később csinálok még képeket, csak most ennyire volt időm!

Üdvözlettel: Takygyerek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik