Közélet

A buszok egy része nem éri meg az estét

Egyetlen fillért is kár beleölni az öreg BKV-buszokba, mert egyre nő a meghibásodás valószínűsége és gyakorisága, ahogy a karbantartás költsége is, mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában.

Egyelőre nem tudni, hogy mikorra és miből cserélik ki a buszparkot. “Úgy vélem, nem történhet velünk rosszabb, mint ha minden a régiben marad” – mondta Kocsis. Hozzátette, amióta a cégnél dolgozik, azt hangoztatja, hogy a szakma szabályai szerint a BKV 1400 buszából 1000 “túlhaladta az életkora végét”, azaz a 16. évet. A viszonylag fiatal 150 Volvo-buszt nem számolva a többi busz átlagéletkora húsz év, mondta.

“A négy garázsunk reggel még olyan buszokat ad ki, amelyek akkor épp megfelelnek a forgalombiztonsági előírásoknak, de a húszéves buszok egy része nem éri meg az estét, mert nap közben lerobban. Több olyan öreg, hogy már alig javítható” – mondta. Teljesen rendbe tenni annyiba kerülne ezeket a járműveket, mintha újat vennének helyettük, tette hozzá.

“Ezer új busz cirka százmilliárd forintba kerülne, ennyi a láthatáron sincs” – mondta, hozzátéve, hogy ezért a tízéves finanszírozási modell mellett eszközmodernizációs programot is kidolgoztak. Kocsis István szerint ha volna fedezet lízingre, akkor kiírhatnának közbeszerzést, melynek a pályázatát már tavasszal előkészítették, és így két év alatt négy ütemben lízingelhetnének 250-250 buszt. Ez 10-12 milliárd forintos költséggel járna, de ennek jelenleg nincs meg a fedezete.

“Ha nem vásárolunk, akkor bérelnünk kell, ha egyiket sem tesszük, akkor pedig tovább romlik a helyzet” – jelentette ki Kocsis István, aki szerint az öreg BKV-buszoknak néhány éven belül “kohóba kell kerülniük”.

Egy helyben toporognak HÉV-ügyben

A BKV vezérigazgatója a HÉV kiszervezéséről is beszélt. 2008 végén a büdzséből tízmilliárdos veszteségpótlást kapott a cég, akkor a kormány határozatba foglalta, hogy kezdődjön el az elővárosi közlekedés újjáalakítását célzó szakmai munka úgy, hogy a BKV külön részvénytársaságba viszi a HÉV eszközeit és ebbe a társaságba lép be tulajdonosként előbb pénzzel, majd eszközökkel is a MÁV, majd a Volán, mondta Kocsis. Így kellett volna létrejönnie a három cég közös tulajdonában álló Elővárosi Közlekedési Zrt.-nek.

Kocsis István szerint azért nem tudtak továbblépni, mert 2009 tavaszán a Fővárosi Közgyűlésnek már döntenie kellett volna a HÉV kiválásáról, de akkor a kormányzat egy másik megoldást vetett fel: ne új társaságot hozzanak létre, hanem a MÁV vásárolja ki a HÉV teljes infrastruktúráját és vagonparkját. “A két utat egy ideig mérlegelte a kabinet, azután csendben az egész folyamat leállt, azóta sem döntött a kormányzat, így a Fővárosi Közgyűlés sem” – mondta Kocsi István.

(MTI, Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik