Közélet

7518 pár formacipőt vásárol a BKV

Végre megtudhatjuk, miért kellett a BKV-nak cipőipari tanácsadásra elköltenie 700 ezer forintot, írja az Utazó kiskövet blog. A cég ugyanis kiírt egy közbeszerzési pályázatot munkacipő szállítására. Két év alatt összesen 7518 párat kell szállítania a nyertesnek, fele-fele arányban téli és nyári darabokat.

A cipőket majd azok az alkalmazottak viselhetik, akik az utcán, forgalomban dolgoznak. A tender érdekessége, hogy nem konkrét cipőt kell szállítani, hanem utalványos rendszerben kell a dolgozókat kiszolgálni – érdemben tehát a cipőkereskedők tudnak ajánlatot tenni. A pályázat értékelésekor 70 százalékban számít az ajánlati ár, 15 százalékot számít a bolt megközelíthetősége, és másik 15 százalékot ér a bolt(ok) nyitvatartási ideje.

A pályázaton csak olyan cégek lehetnek sikeresek, akik az elmúlt két vében legalább 100 millió forintos forgalmat értek el, és ebből legalább 20 millió forint cipőkből származott.

A korábban az Index által ismertetett, hivatalba lépése óta kötött tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban Kocsis István egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy olyan munkát nem finanszíroztak, amiből nem volt haszna a BKV-nak. A formacipő-tanácsadásra például szerinte szükség volt, mert nem tarthatnak cipőipari szakembert főállásban.

(Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik