Közélet

A legrendesebb buszvezető

A BKV-nál szerencsére nem csak droidok dolgoznak, hanem olyan rendes és tisztességes emberek is, akik feladatuknak érzik az emberek segítését, tájékoztatását és felkarolják még a rászorulókat is. Olvasónk is egy ilyen buszvezetővel találkozott, pozitív élményeiről rövid levelében mesél:

Tisztelt BKV-Figyelő!

Egy olyan tapasztalatom miatt ragadtam billentyűzetet, mely sajnos még soha nem esett meg velem. Eddig:

2008.10.27-én, 17:00 és 17:30 között utaztam a BPO-238-as rendszámú 8-as autóbusszal Gazdagrét felé. A Kálvin téren a buszvezető szép estét és kellemes utazást kívánt és ezt az út során többször bemondta az új felszállók részére. Gazdagréten további kellemes estét, jó egészséget, kézcsókot a hölgyeknek kívánt. Egész utazás alatt a megállókat érthetően bemondta, végig udvarias, nyugodt volt, biztonságosan vezetett, különös tekintettel a már hónapok óta húzódó útfelújításra, pedig eme cselekmények manapság a 8-as buszon nem megszokott cselekvések sajnos.

Ám nem is emiatt döntöttem úgy, hogy megosztom Önökkel tapasztalataimat, hiszen ezek alapvető emberi tulajdonságok, melyek egy buszvezetőtől értelemszerűen elvárhatók.

A Zólyomi úti megálló után a zebra előtt egy vak úr várakozott átkelésre. A sofőr megállt a zebra előtt, de a vak úr nem mert elindulni, mert szemből folyamatosan haladtak el az autók. Erre a buszvezető nem indult el, hanem kiszállt a buszból és átsegítette a vak embert. Visszatérvén megköszönte a türelmünket és folytattuk utunkat.

Milyen jó lenne, ha mindenki ilyen példásan viselkedne! Jó érzés volt látni, hogy vannak még kis hazánkban ilyen rendes emberek! Kérem Önöket, jutalmazzák méltóképp az autóbusz vezetőjét!

Tisztelettel: Eilinger Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik