Közélet

A BKV harcol az ittas vezetés ellen

JÓFEJ-ek, azaz Józan, Felelős Járművezetők azok, akik a Magyar Sörgyártók Szövetsége szervezésében és a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság támogatásával életre hívott kampányban részt vesznek. A kezdeményezés célja az ittas vezetés visszaszorítása.

A Szövetség honlapjáról letölthető JÓFEJ ígéreteit tartalmazó dokumentumot bárki kitöltheti, és aláírhatja, ezzel fogadalmat tesz arra, hogy betartja a közúti közlekedés szabályait és semmilyen körülmények között nem ül a volán mögé, ha alkoholt fogyasztott. Az úgynevezett “diszkóbalesetek” száma így jelentősen visszaszorítható.

A harmadik éve zajló kampányban eddig a szórakozóhelyeken dolgozó hostessek ajándékot adtak azoknak a fiatal sofőröknek, akik józanul indultak hazafelé, és taxi-utalványt kaptak azok, akik alkoholos befolyásoltság alatt álltak. A következő négy hónapban a BKV Zrt. is a kampány mellé áll.

Az ajándékozás továbbra sem marad el, ám a hostessek ezúttal a fővárosi járatokra érvényes vonaljegyet osztanak azoknak, akik fogyasztottak némi alkoholt. Az éjszakai járattal hazautazók később “tiszta fejjel” térhetnek vissza gépkocsijukért.

BKV közlemény

Ajánlott videó

Olvasói sztorik