Közélet

Így hajt át a busz a zebrán, miközben a gyalogosoknak zöld van – videó

Alaposan körül kell néznie az Attila út - Roham utca kereszteződésében annak, aki nem akarja, hogy kilapítsa az 5-ös busz. Hiába van zöld a gyalogosoknak, a buszvezetők egy része nem akarja kivárni a következő lámpát, inkább áthajt a piroson.

Budapest I. kerületében, az Attila úton van egy veszélyes zebra. Önmagában nem is lenne veszélyes, hiszen még lámpa is védi, ez azonban gyakran nem zavarja a buszvezetőket, akik annak ellenére áthajtanak rajta, hogy nekik már piros, a gyalogosoknak pedig zöld van.

A szituáció a következő: érkezik az 5-ös busz Pest felől. Az Alagút utcai kereszteződésnél átengedi a lámpa, majd a busz megáll az Alagút utca nevű megállóban. A busz rendszerint épp akkor végez az utascserével, amikor a Zerge lépcső-Roham utca vonalában lévő gyalogátkelőnél a lámpa a számára pirosra vált, a gyalogosoknak meg zöldre. A buszvezetők némelyike ilyenkor nem várja ki a következő zöldet, hanem nagy gázt adva átcsapat a zebrán.

Az alábbi videót a környéken élő Csaba készítette, azt írja: volt már, hogy el kellett ugrania a busz elől. Az átkelő valóban veszélyes, olvasónk ezért meg is kereste a BKK-t, ahonnan olyan válasz jött, ami megnyugtató is meg nem is. Az alábbiakban Csaba BKV-Figyelőnek és a BKK-nak írt leveleit olvashatjátok, utána pedig a BKK válaszát.

Üdv, szia, kedves Dávid! Nem tudom, jó helyre fordulok-e, de mivel a hivatalos út csak a várható eredményt hozta, mindenféleképpen a nyilvánosságot keresem. Csatolok egy videót, amin a lakóhelyemnél (I. kerület) lévő egyik gyalogátkelőhelyen állandó probléma, sőt, veszélyhelyzet látható.

Az 5-ös busz a Széll Kálmán tér felé megáll az Attila úton egy lámpával védett zebránál, de általában pont akkor végez a felszállítással, mikor vált neki a lámpa pirosra. Nos, ez általában nem zavarja a sofőröket és vígan keresztülhajtanak a gyalogosok előtt-között (tényleg volt már, hogy félre kellett ugranom a busz elől).

Nos, eljött a pillanat, amikor sikerült ébernek lennem és videóra rögzítenem a jelenetet, ezt csatolom. Meg a BKK röhejes válaszát is. Ma ugyanígy jártam, de direkt figyeltem, már akkor piros a lámpa, mikor elindul a busz. Vagy 10 gyalogos nézte mereven, ahogy a busz elmegy közöttünk.

Érdekes ez nektek? Mert valamit szeretnék tenni, hogy legalább ne tagadják le pofátlanul, hogy életveszélyes helyzetbe hozzák a gyalogosokat. Igazából persze azt szeretném, hogy megszűnjön ez a veszélyes helyzet. Köszi, Csaba.

Íme a levél, amelyet olvasónk április 11-én küldött a BKK-nak:

Igazolva, hogy állandóan ismétlődő probléma, amit annak idején – 0038/0006940/2015 ügyszám – jeleztem Önöknek, nevezetesen, hogy az I. ker., Attila úton a Széll Kálmán tér irányába tartó buszok a megállóból kihajtva az épp pirosra váltó lámpán áthaladva a zöldön átkelő gyalogosok “cipőorrán” gázolnak keresztül, fogadják szeretettel az alábbi videot. 2017.04.06-n, 16:04-kor rögzítettem.

Annyira tipikus eset, hogy volt időm előre készülni, elővenni a telefonom, és elindítani a videót, mert várható volt az
eset. Kiemelten veszélyes, sőt gonosz cselekedet, gyerekek, idősek közlekednek erre, nekem is kellett már félreugranom busz elől. Kérem, kezeljék prioritással. Várom válaszukat, mi fog történni.

A BKK egyik pillanatról a másikra, bő másfél hónappal később válaszolt Csabának:

Mindenekelőtt szíves elnézését kérjük elhúzódó ügyintézésünkért. Tájékoztatjuk, hogy a BKK Zrt. operatív ügyfélszolgálati feladatait 2017. május 1-jétől kezdődően a BKK Zrt. nevében és megbízásából, közreműködőként a BKK Zrt. kizárólagos tulajdonában álló, Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: BKÜ) végzi a közöttük létrejött Közszolgáltatási Keretszerződés alapján.

A BKK Zrt.-hez 2017. április 11-én érkezett elektronikus bejelentését az illetékes közlekedési szolgáltató, a BKV Zrt. kivizsgálta, állásfoglalása alapján az alábbiakról tájékoztatjuk.

A Szolgáltató meghallgatta az érintett járművezetőt, aki az eset ismertetését követően a csatolt felvételt megtekintette, majd írásban az alábbi nyilatkozatot tette. Amikor a megállóból kiindult a járművel, és a közúti jelzőlámpa felé haladt, akkor a jelzőlámpa szabad jelzést mutatott számára. Amikor a jelzőlámpával egyvonalba ért, a lámpa akkor váltott sárgára, ekkor már azonban csak vészfékezéssel tudott volna megállni a járművel, de nem a gyalogátkelő előtt, hanem a gyalogátkelőhelyen.

A járművezető a KRESZ szabályait ismeri, azokat mindig be is tartja, tudja, hogy a sárga fényjelzésnél meg kell állni, ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, akkor az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni. A munkavégzése során nagy figyelmet fordít az utasbiztonságra is, a hirtelen fékezés miatt azonban megsérülhettek volna az autóbuszon.

A bejelentés alapján a munkáltatói jogkört gyakorló vezető elrendelte az érintett járművezető munkavégzésének fokozott ellenőrzését a területvezetője által. Amennyiben szabálytalanságot állapít meg, úgy eljárást kezdeményez a dolgozóval szemben.

A Budapest Közút Zrt. úgy nyilatkozott, hogy az Attila út – Zerge lépcsőnél található jelzőlámpa programját felülvizsgálták és megállapították, hogy az előírások szerint történt a csomópontban a közbensőidők meghatározása. A bejelentése nyomán azonban a gyalogátkelő biztonságának növelése érdekében az előírásoknál hosszabb közbensőidőt fognak itt alkalmazni. Sajnáljuk a történteket, a kellemetlenségért szíves elnézését kérjük.

A buszvezető tehát azt állítja, hogy a lámpa akkor váltott sárgára, amikor a busszal a lámpával egy vonalba ért, ez azonban valószínűleg nem igaz. Csaba videóján ugyanis jól látszik, hogy a gyalogosoknak zöldre vált a lámpa és a busz nem induló sebességgel hajt át a zebrán.

Aki járt már városban, az pontosan tudja, hogy az autósok lámpája előbb sárgára vált, aztán néhány másodperc múlva pirosra, és további másodpercek telnek el, mielőtt a gyalogosok zöldet kapnak. Ez a teljes folyamat tehát biztosan nem mehetett végig az alatt az idő alatt, míg a busz a lámpa vonalától a zebráig ért. Mindenesetre vigyázzatok, ha arra jártok!

Kiemelt kép: Wikipedia/Kemenymate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik