Közélet

Rángatta, cigányozta az utast egy ellenőr a Nagyvárad téren

Még az utcára is követte az ellenőr a nőt, aki nem tudta igazolni jogosultságát a kisgyerekes kedvezményre. Azt kiabálta, olyan, mint a cigányok és úgy is néz ki.

A kisgyerekes bérlethez szükséges igazolványt hiányolta az az ellenőr, aki múlt kedden tettleg bántalmazott és ordenáré stílusban szidalmazott egy nőt a Nagyvárad téri metrókijáratnál.

Tény, hogy olvasónk – aki a történtek miatt panaszt tett a BKK-nál – a leírtak alapján nem tudta minden kétséget kizáróan igazolni jogosultságát a kisgyerekes kedvezményre, így aztán akár pótdíjat is kaphatott volna, ezt azonban majd a vizsgálat kideríti. Mindenesetre amit a pótdíj helyett kapott, azzal alighanem rosszabbul járt.

Szeretnék panaszt tenni ellenőr kollégájuk ellen, aki ma reggel (2017. május 30., kedd) 9:15 körül ellenőrzést végzett a Nagyvárad téri metrókijáratnál. A kijáratnál felmutattam érvényes havi bérletemet, amely egy kisgyerekes bérletigazolvány (ez helyesen: bérletszelvény – a szerk.). Az ellenőr felszólított, hogy mutassam meg az ehhez tartozó igazolást is, az azonban nem volt nálam.

Itt szeretném elmondani, hogy a kisgyerekes kedvezményre jogosult vagyok, mivel gyermekemnél tartós betegség áll fenn, amelyet egy éve diagnosztizáltak nála. Múlt péntek délután kaptuk meg a kontrollvizsgálat leleteit, amelyek igazolják, hogy gyermekemnél a tartós betegséget jelentő kondíció továbbra is fennáll. A leletekért be kell mennem a klinikára, kérnem kell erről igazolást, amellyel a Magyar Államkincstárnál kell egy újabb igazolást kérnem, amely feljogosít arra, hogy egy BKK-pénztárnál a kisgyerekes igazolványomba pecsétet kapjak. Mindez még nem történt meg, tehát ennélfogva az igazolványban nincs benne az érvényes pecsét.

Mivel siettem a munkahelyemre, mindezt nem fejtettem ki, csak annyit mondtam, hogy azt most nem tudom megmutatni, és gyorsan továbbindultam. Ekkor az egyik ellenőr (30 év körüli, testes, kissé túlsúlyos, rövid barna hajú, borostás) utánam jött és megfogott a karomnál fogva. Megkértem, hogy engedjen el, mire elkezdett leszorítani és rángatni. Ismét megkértem, hogy ne fogdosson és ismét kértem, hogy engedjen el. Ő erre elkezdett kiabálni és fenyegetőzni, hogy én mentem neki, és hogy kihívja rám a rendőrséget.

Itt jegyezném meg, hogy nyilvánvalóan teljesen abszurd feltételezés, hogy bárkinek is nekimenjek minden ok nélkül, arról nem is beszélve, hogy az illető nálam jóval nagyobb és erősebb. Amikor ismét próbáltam elhagyni a helyszínt, úgy meglökött, hogy a falnak ütődtem és a földre estem. Az ellenőr itt is azt kiabálta, hogy rendőrt hív rám, mert “megtámadtam” és elővette a telefonját. Nyilvánvalóan meg akart félemlíteni.

Itt sikerült kimenekülnöm a metró területéről az aluljáróba, ahová azonban az ellenőr követett és bár itt már nem tettleg nem bántalmazott, folyamatosan fenyegetett, szidalmazott, csalónak nevezett, sértegetett, rasszista megnyilvánulásokat tett. Hogy néhányat idézzek: “olyan vagy, mint a cigányok”, “úgy is nézel ki, mint egy cigány” (önmagában érdekes, hogy ezt sértésnek szánta), “csaló vagy”, “lopsz, csalsz és hazudsz”, csak hogy néhányat idézzek.

Minderre csak azt válaszoltam, látva kontrollálatlan dühkitöréseit, hogy nyugodjon meg, és megmondtam neki, hogy nem vagyok csaló. Több száz méteren keresztül, majdnem az István kórház Haller utcai bejáratáig követett, majd még egy utolsó trágárságot utánam kiáltott, megfenyegetett és visszafordult.

Tisztelettel szeretném megkérni Önöket, hogy komolyan vizsgálják ki az ügyet, hiszen azt gondolom, hogy megengedhetetlen, hogy az Önök alkalmazottai fizikailag bántalmazzák és rettegésben tartsák az utasokat, arról nem is beszélve, hogy érvényes bérlettel utaztam, ami azonban a történtek fényében mellékesnek tűnik. Biztos vagyok benne, hogy az esetet kamera is rögzítette.

Kérem, tájékoztassanak a fejleményekről. Szeretném ismét biztonságban érezni magam az Önök járatain. A ma reggel történtek után úgy érzem, ez nem lesz könnyű.

Kiemelt kép: Wikipedia/Tomcsy

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik