Közélet

Ha folyamatosan takarítanak, miért mocskos mindig a KöKi?

A 3-as metró vonalán tulajdonképpen a KöKi az egyetlen jó állapotú, modern állomás. Vagyis az lehetne, ha nem lenne folyamatosan mocskos - akár a folyamatos takarítás ellenére is.

Az alábbi olvasói levél messze nem az első, amely a KöKin uralkodó áldatlan állapotokról szól, és ha nem sikerül viszonylag gyorsan úrrá lenni a mocskon, akkor bizony nem is az utolsó. Olvasónk Türelmes utasként írta alá az alábbi sorokat – majd meglátjuk, meddig tart a türelem.

Az alábbiakat szeretném megosztani, illetve megmutatni nektek. Nem szeretnék kisregényt írni, ezért csak a lényeget emelném ki. Napi szinten átutazom a Kőbánya-Kispest állomáson, és van pár szembetűnő “folt”, amit úgy gondolom, hogy illene eltakarítani, főleg, hogy az egyik biztos, hogy emberi róka, több lépcsőfokon keresztül.

Idáig azt hittem, hogy nem szoktak takarítani az állomáson, mivel iszonyatos mocsok van általában, és sajnos ahogy kimegyünk az állomásról, a BKK ügyfélközpont előtti folyosón is.

A mai napon (május 25., csütörtök) hajnalban meglepve tapasztaltam, hogy vannak takarítók – nem is kevesen. Ha jól láttam, talán magasnyomású locsolót is használtak a mozgólépcsőn a buszoknál, szóval ha odakint ezt meg tudták csinálni, akkor például bent miért nem tudnak rendesen takarítani?

Két fiatal srác hajnali fél 5 körül húzta be az állomásra a locsolócsövet, megkérdeztem tőlük, hogy ők kihez tartoznak és mi alapján takarítanak. Mint kiderült, a PQS (egyebek mellett takarítással is foglalkozó cég, amely alvállalkozója a BKK-nak, a BKV-nak, az FKF-nek és a MÁV-nak egyaránt – a szerk.) takarítói és minden nap a csoportvezető mondja meg, mit kell csinálni. (A csoportvezető úrral szívesen elbeszélgetnék.)

Magyarán tehát vannak az állomáson takarítók, de akkor a következő a kérdés: miért van állandó kosz a Kőbánya-Kispest metróállomáson, ha állítólag éjszaka minden nap takarítanak?! Mit csinálnak?

A csatolt három darab kép közül a legfrissebb három napos; olyan mintha olajfolt lenne a lépcsőn és a peronon végig csöpögtetve, a többi már több mint egyhetes. Mivel alapvetően egész kulturált és modern kinézetű az egész állomás, ezért elnézést mindenkitől, hogy a koszra, mocsokra vonatkozó felháborodásom fejtem ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik