BKV-Figyelő

Ősrégi buszok térnek vissza Budapestre – így pótolják majd a 3-as metrót

Király Dávid
Király Dávid

2017. 05. 16. 16:52

Új, használt és a kohótól megmentett, a forgalomból már évekkel ezelőtt kivont környezetszennyező buszok is közlekednek majd a fővárosban a 3-as metró még mindig csak tervezett felújítása idején. A legrégebbi járművek felújítására darabonként több millió forintot költ a BKV.
Korábban a témában:

Noha a legfrissebb hírek szerint 30 milliárd forint még mindig hiányzik a 3-as metró felújításához, a főváros vezetése abban bízik, hogy júliusban szerződést köthet a többször megismételt tender győztesével és az év második felében (elég tág intervallum) megkezdődhet a metróvonal rekonstrukciója.

A főváros és a BKK vezetése szerint lesz elegendő pótlóbusz a felújítás idején. Új, használt, kiszervezett és a kohóból visszamentett buszok is közlekednek majd a metrópótlás során, igaz, nem mindegyik metrópótlóként. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a felújítás idején milyen járművek szállítják majd az utasokat az észak-déli vonalon, kérdéseinket a BKK-nak tettük fel.

A BKV-Figyelő kérdésére a BKK közölte a pótláshoz összesen 150 buszt kell megmozgatni, ezek négyötödét a BKV, a többit magántulajdonú szolgáltatók üzemeltetik majd.

Először is: az már biztos, hogy minden metrópótló busz 0-4 éves, alacsonypadlós, légkondicionált csuklós jármű lesz, régi buszok olyan vonalakon tűnnek majd fel, amelyekről újabb buszokat irányítanak át metrót pótolni.

Az újak:

A metrópótlás idején 30 darab új Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz áll majd forgalomba. A csuklós járműveken kívül a tervek szerint több mint 70 darab új szóló autóbusz (45 darab MAN Lion’s City A21, 25-30 darab Mercedes-Benz Conecto típusú) is segíti majd a közösségi közlekedést. Utóbbiak azonban nem a metrót pótolják majd, hanem a metró pótlására átirányított csuklós buszok helyére állnak majd be. Ezek tehát metrópótlóbuszpótló-buszok lesznek.

Fotó: BKK

A használtak:

A BKV 40 szóló és 30 csuklós autóbuszt tervez használtan beszerezni, ezek – a BKK közlése szerint – ugyancsak a máshonnan kieső buszok helyére állhatnak be. Ezeket a járműveket még a BKV még nem vette meg, így azt sem lehet tudni, milyen típusúak lesznek, mindenesetre ha rövidesen el akarják kezdeni a metró felújítást, akkor sokáig már nem várhatnak a buszvásárlással sem.

A kohószökevények:

A BKV a tervek szerint 25-30 darab régi, a forgalomból már kivont Ikarus 280-as és Ikarus 435-ös buszt újít fel, melyek a metrópótláshoz átirányított korszerű csuklós buszok helyén állhatnak forgalomba. A felújítás műszaki tartalma a buszok állapotától függ, de – mint a BKK írja – alapvetően a vázszerkezetet és a fődarabokat (motor, váltó, futómű) érintő javítások elvégzésére lesz szükség.

A BKK ígéri, hogy a forgalomba állításhoz a külső esztétikai állapot helyreállítása ugyanúgy kritérium, ahogy a megfelelő utastér. A felújítás átlagos költsége több millió forint járművenként, de hogy pontosan mennyi, azt csak a felújítás után tudják megmondani.

Miért is mindez?

A BKK-nak és a BKV-nak azért kell innen-onnan összekaparnia a metrópótláshoz szükséges 150 autóbuszt, mert a fővárosi cégek által lebonyolított sikeres tender ellenére a kormány megtiltotta, hogy a főváros új buszokat vásároljon a 3-as metró pótlására. A kormány eleinte magyar buszgyártókat akart helyzetbe hozni, később a buszkiszervezést erőltette, végül egyikből sem lett semmi.

A tender eredménye szerint a metrót 150 darab vadonatúj, lengyel gyártmányú, Solaris típusú csuklós busz pótolta volna, amelyekhez Budapest kedvező áron juthatott volna hozzá. Ezek beszerzését állította le időközben a kormány.

Kiemelt kép: Wikipedia/Anatoliy-024

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.