Közélet

Ez a metróvagon más. Jönnek a fehér vonatok a kék metróra

Márciustól utazhatunk a régi-új metrókon az M3-as vonalon. A jövő hónapban három szerelvény áll forgalomba, ezt követően a tervek szerint havonta két felújított metró érkezik vissza Oroszországból.

Az M3-as metró három, már Budapesten lévő felújított szerelvénye teljesítette az előírt tartampróbát, így márciusban mindhárom régi-új metró forgalomba állhat az észak-déli vonalon- közölte a BKV-Figyelő megkeresésére a BKV Zrt.

Jelenleg további két metrószerelvény felújítása zajlik a Metrovagonmas oroszországi gyárában, a Moszkva melletti Mityiscsiben, ahol az M3-as metró szerelvényeit eredetileg is gyártották; ez a két vonat várhatóan március elején érkezik meg Budapestre.

Ha minden jól megy, ezt követően kicsit felgyorsulnak majd az események, a tervek szerint ugyanis márciustól kezdődően havonta két-két felújított metrószerelvény áll majd forgalomba.

Az ütemezés szerint 2017 márciusától havonta két szerelvényt újít fel, és szállít vissza Budapestre a Vállalkozó. Az üzembe helyezést és az előírt tartampróba teljesítését követően, várhatóan havonta két felújított szerelvény áll majd forgalomba. A tervek szerint az utolsó felújított jármű 2018 júliusától közlekedik, ezt követően már csak ezek a szerelvények járnak a vonalon

– írta a közlekedési vállalat.

Budapest, 2016. szeptember 27. A budapesti 3-as metróvonal elsõ Oroszországban felújított metrószerelvénye a BKK Kõér utcai jármûtelephelyén 2016. szeptember 27-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az orosz cég 37 darab, egyenként hatkocsis metrószerelvényt újít fel a BKV-nak, azaz összesen 222 metrókocsin dolgoznak. Már amennyire a projekt felújításnak tekinthető, hiszen a Metrovagonmas gyakorlatilag újra gyártja a metrószerelvényeket, amelyek csak nyomokban tartalmaznak majd eredeti alkatrészeket.

A formatervében retró, műszakilag azonban viszonylag korszerűnek mondható metrók tervezett élettartama 30 év. A Metrovagonmas a teljes vonatokra három, a kocsiszekrényekre pedig tíz év garanciát biztosít. A beruházás értéke 69 milliárd forint.

A Metrovagonmas oroszországi gyárában tett látogatásról itt olvashattok.

Kiemelt kép: BKV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik