Közélet

Aljas nyolcas – avagy ki tehet a metróbalesetről?

Az elmúlt napok egymásra mutogatása alapján akár ön is okozhatta a 2-es metró hétfői balesetét.

Két nap telt el azóta, hogy az M2-es metró felszíni szakaszán hétfőn összeütközött két metrószerelvény a Pillangó utcai megállóban. A budapesti metró történetének eddigi legsúlyosabb balesetében 15-en sérültek meg, öten súlyosabban.

Két nap alatt nem derült ki, mi okozta a balesetet, és bár a főpolgármester már keddre várta a vizsgálat eredményét, most úgy tűnik, egy darabig még nem is fog.

A BKV Zrt. a vizsgáló szervekkel közösen dolgozik annak kiderítésén, hogy pontosan mi okozhatta az utoléréses balesetet. Az objektív megítélés érdekében szükséges az eseményhez tartozó minden egyes komponens pontos elemzése, vizsgálata és az adatok feldolgozása – mindennek időigénye van

– írja szerdai közleményében a közlekedési vállalat.

Arról azonban sokkal többet tudunk, hogy mi okozHATta a balesetet, hiszen az ütközést követően azonnal elkezdődött az egymásra mutogatás. Összegyűjtöttük a lehetséges tetteseket, olvasóinkat pedig arra biztatjuk, válasszák ki a számukra legszimpatikusabb bűnbakot.

  1. A metróvezető

Az M2-es metró felszíni szakaszán már a múlt hét végén is tapasztaltak megcsúszást, ezért a sebességkorlátozás mellett a BKV a metrók kézi vezérlését rendelte el, szoftveres ellenőrzéssel. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója már hétfőn utalt arra: nem zárják ki az emberi hiba lehetőségét sem.

  1. A diszpécser

A rendőrség kedden járt a BKV-nál és az érintett metrószerelvényen túl lefoglalt minden, az üggyel kapcsolatos forgalmi dokumentumot, többeket kihallgattak. A Magyar Nemzet azt írja, hogy mivel a rendőrök kiemelten vizsgálják az ügy forgalmi iratait, az azt is jelentheti, hogy a forgalomszervezők, diszpécserek is okozhatták a balesetet.

  1. A BKV

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet a baleset napján közleményben utasította vissza, hogy a BKV vezetése már a vizsgálat megkezdése előtt személyi felelősségről beszél. Az érdekképviselet szerint nem kellene rögtön a munkavállalókra mutogatni, viszont vizsgálni kellene a BKV vezetésének felelősségét is.

  1. A Tarlós-féle városvezetés

Az M2-es metrón futó Alstom metrószerelvényeket 2012-ben, a Tarlós István nevével fémjelzett városvezetés idején állították forgalomba.

Összeütközött két metró a Pillangó utcánál

5. A Demszky-féle városvezetés

Az M2-es metrón futó Alstom metrószerelvényeket 2006-2007-ben, a Demszky Gábor nevével fémjelzett városvezetés idején rendelték.

  1. Az Orbán-kormány

A szocialisták szerint a folyamatos pénzelvonás és a pénzhiány miatti leépítések vezettek a hétfői balesethez, hiszen elégtelen létszámmal és nem megfelelő eszközökkel a BKV-s dolgozók emberfeletti munkája ellenére sem tartható fent biztonságosan a metróhálózat. Az MSZP szerint ezért mindenekelőtt a kormány felel, amely sportot űz Budapest megkárosításából.

  1. Az Alstom-Siemens páros

Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke szerint a metróbaleset legvalószínűbb magyarázata, hogy nem jól hangolták össze az Alstom metrókat a Siemens által gyártott biztosító- és vonatbefolyásoló rendszerrel. Nyilván erre reagál a BKV, amikor arról ír, hogy

az M2 metróvonal Siemens gyártmányú biztosítóberendezés- és vonatvezérlés-rendszere az egymást követő járművek esetében ún. biztonsági távolságot tart fenn (ugyanúgy, mint bármely más külföldi hasonló rendszerekben). Az Alstom szerelvények csúszásvédelme az elvárt műszaki paramétereknek megfelelően működik, kialakítása a jogszabályoknak és a műszaki előírásokban leírtaknak megfelelően történt. A metrójárművek üzemeltetési rendszere természetesen hatóságilag jóváhagyott és engedélyezett.

  1. A levélhullás

A balesetben szerepet játszott, hogy az erős szél a pályára fújta a környékről a fák lehullott leveleit, amelyeken a metrószerelvények kerekei megcsúsznak. A legtöbb lombhullató növény még a tél beállta előtt elhullatja leveleit, ezt nevezik abszcissziónak. A levélhullást mások mellett a klorofill hiánya, kémiai mechanizmus és hormonális hatások váltják ki a növényeknél.

A szavazatokat várjuk kommentben!

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik