Közélet

Fékezett a busz, bordatörés lett a vége

Egy hirtelen fékezés miatt esett el a buszon olvasónk, aki alaposan megütötte magát. A buszvezető észlelte, hogy baj van, de érdemben az utastársak segítettek Gábornak.

A tegnapi nap folyamán (az eset még november 20-án történt – a szerk.) Újpalota felől utaztam haza Újpestre, kb. 16 óra 30 perc tájban szálltam fel a 196-os jelzésű buszra. A hátsó ajtón szálltam fel, nem ültem le. Pedig ha sejtem, mi fog történni, bizonyára leülök, mert akkor nem repülök.

Egyszer csak hirtelen, nagy erővel fékezett a vezető és én már repültem is. Becsapódás előtt éreztem, hogy a baloldali ülés oldalába nagyon megütöttem az oldalam, talán 1-2 pillanatra el is bódultam, utána erős fájdalmat éreztem a bal vesém tájékán.

Közben néhány nagyon segítőkész utas próbált segíteni felállni, ami akkor még nem sikerült. Közben valaki szólt a vezetőnek, aki odajött, kérdezte, fel tudok-e állni, meg azt hogy jól vagyok-e ? Mondtam, fáj az oldalam, de akkor már kezdtem magamhoz térni, két utas segített felkelni a padlóról. Közben az utasok közül ketten visszaadták a mobilomat, meg a szatyromat.

A vezető megkérdezte hol akarok leszállni, mondtam, hogy Újpest-Központnál. Ennyivel le is tudta az egész esetet. Az egyik utas, aki segített leszállni, hívta a mentőket, akik a Honvéd Kórházba vittek. Diagnózis: bordatörés, a medence és a törzs alsó részének zúzódása. Nem tudom, ilyenkor mi az eljárás a BKK-nál, de bízom benne, hogy más esetekben nem ez.

Kiemelt kép: Wikipedia/VinceB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik