Közélet

“Ne lessél, te g.ci!”– ők zaklatnak a budapesti járműveken

Egy hónappal ezelőtt foglalkoztunk a 4-6-os villamos ordibálójával, aki jobbára nőket néz ki magána, őket szidja ordítva. Az elmúlt hónapban több levél és komment bizonyítja, hogy többen is találkoztatok már az említett férfival. Az is kiderült, nem ő az egyetlen, aki megkeseríti a mindennapos utazás a budapesti közösségi közlekedésben.

Az eredeti levélben szereplő férfira többen is ráismertek, így Veronika és László is.

– A 28-s villamoson is többször találkoztunk már vele….! Borzalmas, félmeztelenre vetkőzik és üvölt!
– Én is találkoztam már vele nem egyszer. Akkor hangosan cigányozott mindenkit.

Nem világos, Béla ugyanezzel a férfivel találkozott-e, az viszont biztos, hogy a dühöngés a 3-as villamost sem kíméli.

A 3-as villamosra az Ónodi utcai megállóban szállt fel, üvöltözve, a kocsi végén és szitkozódva haladt előre. Szerintem inkább 30 éves a srác.

Egy másik férfi a hűvösvölgyi járatokat szemelte ki magának. Neki általában a fiatalok szúrják a szemét, előszeretettel köt bele lányokba, fiúkba egyaránt. Elvíra nemcsak találkozott a dühöngővel, de ő és barátja összetűzésbe is keveredtek vele.

Nemcsak a 4-6 os villamos van megáldva őrült ordítozóval hanem a budai 56-61-es villamosok is, sőt a pesthidegkúti buszjáratok ki. Én átlagosan havonta találkozom az illetővel, rendszerint szombat késő délutánonként a belváros felé – én ilyenkor járok dolgozni. Az illető kb. 170 centi magas, 50-60 év közötti, őszes, öreguras frizurája van, szemüveges és ruházata alapján túrázó lehet. Van, hogy tele van a kabátja/pulóvere és hátitáskája jelvényekkel.

Rendszerint a fiatalokba köt bele, de fiúkba, lányokba egyaránt – van, hogy több fős társaságokhoz is odamegy.

Egészen két héttel ezelőttig én csak szem- és fültanúja voltam műsorának, még a nevét se tudtam, pedig már vagy fél éve “látásból” ismertem. Néhány hete szombat este munkába siettem, a barátom is elkísért, amikor a Nagyhídnál felszállta a villamosra. Egyből kipécézett bennünket. Odaszólt a barátomnak, hogy “mit keresel a hölgy mellett nyüzüge? Voltál katona, te anyaszomorító?”

Mire a barátom visszaszólt: “te ki vagy? Ismerjük egymást?” Nem késett a válasz: “én vagyok Egres, a nagy sétáló és nem szeretem, ha az ilyen nyápic alakoknak barátnőjük van, mert nem érdemlik meg”.

Szó szót követett – az öregúr szájából nyomdafestéket nem tűrő módon, mire én is közbe szóltam. Erre ez az ember: “Te csak ne szóljál be, kurva! Anyád nem tanított meg öltözködni?” (Aznap egy miniszoknya, top és tűsarkú volt rajtam.)

Erre a barátom felállt és egy jó nagyot lökött rajta. El nem esett, de a szerelvény másik végébe rohant, ahonnan egészen a Déli pályaudvarig szitkozódott, majd leszállt.

Ezt a műsorát már vagy fél éve csinálja a hűvösvölgyi járatokon. Mindig kipécéz magának valakit. Két hete én kerültem sorra. Eddig ilyenkor valahogyan se ellenőr, se közteres nem tévedt a vonalra.

Ne gondoljuk, hogy minden ordibálva szitkozódó őrült férfi – Zsuzsanna és Antal már találkozott egy nővel is, aki még köpköd is.

– Én már a női “változatával” is találkoztam nem egyszer. Az még köpköd is; folyamatosan, mindenkit. Plusz este 21-22 óra között egy férfi is van, aki a nőkhöz dörgölőzik. Őt is többször láttam, sőt egyszer nálam is próbálkozott. Undorító!
– Igen, őt az Üllőin szoktam látni. Beszél az emberhez messziről, majd köp egy nagyot felé. Elsőre ijesztő, egyébként ártalmatlan. Ne közelítsetek felé és csak óvatosan etessétek!

Péter kommentjéből az derül ki, nem a fenti nő az egyetlen, aki haragban áll a világgal.

Van egy 30-as, mindig jól öltözött, kifogástalan sminkkel, frizurával rendelkező szőke nő is, aki káromkodik az utcán, mindenkibe beleköt (legtöbbször a “mit lesel, te köcsög?” mondattal). Bagózik a megállóban, a cigit neki dobja annak a járműnek, ami beérkezik a megállóba. Rágyújt a járműveken, lökdösődik a járművön, megállóban, állandóan azt dünnyögi az orra alatt, hogy “az anyádat”.

Elsőajtós járatokon úgy száll fel: jó napot és bérlet helyett közli a járművezetővel: “ne lessél, te g.ci!” A járművezetők már jól ismerhetik, mert rá se hederítenek. Főleg a Széll Kálmán téren és környékén látni, de a Nyugatinál is láttam már és a 4-6-oson is.

Viktória rosszabbul járt, őt egy őrült még az ülésből is kirángatta, pedig jól láthatóan babát várt.

Én 28 hetes terhesen a 34-es buszon utaztam a legelső ülésen, ahol beláttam a sofőrre ő meg kilátott. Felszállt egy igazi jó kinézetű 40-es “úriember”, aki közvetlen mellém állt, és üvöltözött nekem. A sofőr nézegette folyamatosan a tükörben, hogy mit csinál, a többi férfi, illetve nő, aki ott volt, hátra ment. A vége az lett, hogy elkapta a karom, ráncigálta, majd a magas ülésből a földre rántott, nagy pocakkal. Még akkor is csak elfordult mindenki. A sofőr akkor nyomott satuféket és üvöltve levágta a buszról az embert. (…) Szerencsére nem lett bajom.

A tanulság? Vigyázzunk magunkra, egymásra, és ha veszélyesebb figurával találkozunk, szólni kell a járművezetőnek vagy hívni a rendőrséget. Mielőtt nagyobb baj történne.

Kiemelt kép: BKK

Ajánlott videó

Olvasói sztorik