Közélet

Hagyd a részeget, a diáklány könnyebb préda!

Alig két napja mutattuk be, milyen egy a munkáját szakszerűen, kulturáltan és hatékonyan végző ellenőr. Ezt a típust állítottuk szembe az utasok közt válogató, gyerekeket, fiatal lányokat előszeretettel vegzáló, de a határozottabban fellépő bliccelőktől tartózkodó ellenőrtípussal. Nos, Enikő az utóbbi típust mutatja be. 

Általában teljesen megértem, főleg az éjszakain dolgozó ellenőröket, hogy válogatnak az emberek között, vagy néha elnézőek utasokkal. Hideg van és éjszaka még tán emberséges eljárásnak is mondható, hogy felengednek olyanokat, akiknek valószínűleg nincs jegyük vagy bérletük, szúrópróbaszerűen pedig csak pár utast ellenőriznek.

ejszakai

A múltkor viszont kicsit túlzásba estek. A 979-es buszra szálltam fel és még velem jó pár ember az első ajtón, ahogy azt kell. A busz háltuljában viszont a leszállók között fellopakodott két, nem túl jól szituált, meglehetősen ittas punk.

A kedves ellenőr bácsi ekkor inkább előre sétált a buszban, amolyan menekülésként. Nem is voltam mérges, nem is érdekelt. Volt elég hely a buszon nekik is, hideg is volt, éjszaka is volt és én sem szívesen kötekedtem volna velük.

Ekkor történt viszont, ami igazán rosszul esett. Elsőre ránéztek a bérletemre és felengedtek. Mikor leültem, oda léptek hozzám, hogy úgy látták (egyébként rosszul), hogy lejárt a bérletem. Készségesen újra megmutattam. Ekkor követelni kezdték tőlem a diákigazolványomat, hiszen anélkül nem érvényes. Senki mást nem ellenőriztek, csak engem. Hogy miért nem voltam szimpatikus, nem tudom.

Hogy mi ezzel a gondom? Mindösszesen annyi, hogy vagy kérték volna el mindenkitől a dolgaikat, ahogy kell, ha viszont kedvességből vagy félelemből engedtek másokat is utazni, akkor nem egy 23 éves diákon kéne megmutatni, hogy nekik mekkora hatalmuk van a buszon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik