Közélet

Autók közt kell cikázni egy kelenföldi buszmegállóban

Van egy buszmegálló Kelenföldön a vasútállomásnál, ahol a várakozó autósok rendszeresen akadályozzák az arra járó buszok megállását. A buszvezetők némelyike kinyitja az ajtót a várakozó autósok mellett, a leszálló utasok pedig gyakran az épp elinduló kocsik között cikáznak.

Rendszeresen arra járó olvasónk ezt balesetveszélyesnek tartja, különösen most, hogy leesett a hó, csúszósak az utak. Nehéz lenne vitázni vele. 

A következő eset történt velem. Még a tavasz folyamán utaztam a 154-es busszal Gazdagréti tér irányába és a Kelenföld vasútállomás megállóban szálltam le. Mivel a buszmegálló tele volt (szokás szerint) parkoló, várakozó autósokkal ezért a busz ezek mellett az autók mellett állt meg és kinyitotta az ajtót.

Nem gondoltam bele, hogy mi van akkor, ha éppen lelépek egy ott várakozó autó elé… És így történt. Miközben a busz megállt, az ott várakozó autók folyamatosan hagyták el a buszmegállót.

Én pedig leléptem egy olyan autó elé, amelyik éppen a hátsó ajtó mögött volt és indult volna. Szerencsémre még időben rálépett a fékre és így nem lett baj.

Olvasónk felvétele
Olvasónk felvétele

Majd a mai (január 4-i napon) az Infoparkból 16:15-kor induló 154-es járattal ismét ugyanez történt, leszámítva hogy már óvatosabb voltam és úgy szálltam le, hogy figyeltem. A mellékelt két képen látszik, hogy tömve van a buszmegálló.

Az egyik képen pedig az is látszik, amint egy tescós busz – ugyanúgy, ahogy a 154-es – megáll az autósor mellett. Természetesen ő is kinyitotta az ajtót és leengedte utasait.

Úgyhogy úgy gondoltam, hogy mivel eleve esik a hó, csúszik az út és még a buszon is tájékoztatták az embereket, hogy vigyázzanak a leszállásnál, úgy érzem, hogy a sofőr elég nagyot hibázott és ezt nem szerettem volna szó nélkül hagyni! Pláne, hogy ez nem az első eset volt. Persze ha ez teljesen szabályos volt, akkor én kérek elnézést! (De nem hiszem.)

Olvasónk felvétele
Olvasónk felvétele

Gondoltam, megírom nektek és majd külön a BKK-nak is, hogy egyrészt más is odafigyeljen ilyenkor, másrészt pedig hátha a sofőrök elgondolkoznak legközelebb, ha ilyen helyzet van.

Persze értem én, hogy ők nem tudnak mit csinálni az ott várakozó/parkoló autósokkal, de ez akkor sem a legjobb megoldás. (Bár – hozzáteszem -, ha eddig beállt a busz mögéjük és rájuk dudált, még nem láttam olyat, aki ott maradt volna.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik