Közélet

Villamosvezetőket vitt el a mentő a hőségben? – Egy BKV-sofőr nyílt levele a BKK-hoz

Nemcsak az utasok, a járművezetők is fellélegezhetnek, most, hogy véget ért az embert próbáló hőség. Az elmúlt hetekben több bejegyzésben is foglalkoztunk a tömegközlekedési járatokon eluralkodó elviselhetetlen kánikulával

Utasok tucatjai panaszkodtak rossz vagy be nem kapcsolt klímaberendezésekre, gyakran nyithatatlan ablakokra, mogorva járművezetőkre és a buszokban érezhető 50 fok feletti hőségre. 

A mai poszt azonban más. Az alábbi nyílt levelet egy BKV-s járművezető írta a BKK-nak, aki Clementine Johnsonként mutatkozott be. A név nyilván álnév, mint írta: “valódi nevemet és szolgálati helyemet a résen levő jóakaróim miatt nem publikálom”. 

Indulatos levelében Clementine arra panaszkodik, hogy a BKK nem tesz meg mindent a járművezetők munkavédelme érdekében, helyette önmagát reklámozza. 

Tisztelt Budapesti Közlekedési Központ!

Ismét egy mindkettőnktől független jelenség miatt írom levelem. Ez pedig az időjárás. Tisztelettel kérem Önöket, hogy a jövőben ezt a tényezőt is vegyék figyelembe munkásságuk során! Persze ahogy a felszíni tömegközlekedési járművek, az emberek ruházata, a város valamennyi infrastruktúrája is négy évszakosnak mondható, szükséges, hogy extrém időjárási viszonyok esetén a meglévő technikai hátteret tovább biztosítsuk vagy megerősítsük.

Illusztráció: BKK
Illusztráció: BKK

Bizonyára az 56 méteres CAF villamos, és a Sziget fesztivál lekommunikálása és kiszolgálása mellett elkerülte figyelmüket a gyakorlatilag július 4-e óta tartó hőségriadó. Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy a napi középhőmérséklet 27 C fok felett van hetek óta.

Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy az elmúlt két napban (a levél augusztus 15-én, szombaton érkezett – a szerk.) csak két észak-pesti viszonylatról két járművezetőt is mentő vitt el a járművéről! Feltételezésem szerint nem fogfájással vagy bőrgombával. De alaptalan az aggodalom, mindkét járművezető kollégám legalább 3-5 másodpercig működtette az indításjelzőt minden megállóban, és egyetlen FUTÁR automatikus hangbemondást sem némított el a mikrofon nyomógombjával!

Tisztelettel kérdezem, hogy:

– Mit tett a BKK a Tisztifőorvos által elrendelt hőségriadó alatt a személyszállítási teljesítményt termelő forgalmi és utazó dolgozók védelmében?

– A forgalmi és utazó kollégákat koordinálók (pl. FUTÁR diszpécserek) kaptak-e utasítást vagy oktatást az extrém időjárási viszonyok miatt hangsúlyozottabbá vált emberi szükségletek figyelembe vételével kapcsolatban?

– A menetrendek, a vezetési- és szolgálati idők megszerkesztése során figyelembe vették-e a nyaranta gyakran előforduló, embert próbáló külső hőmérsékletet?

– Történt-e bármilyen egyeztetés az alvállalkozókkal a hőségriadó idején fordított plusz forrás hatékonnyá tételéről (menetrendesítéséről)?

– Miért nem olvasható sehol hivatalos válaszuk, állásfoglalásuk a “szakértő blogokon” és online felületeken megjelenő, izzadó utasokról, félőrült járművezetőkről és a még éjszaka is forró járműveinkről szóló cikkekkel kapcsolatban? 

– Az egészséges ember fizikai tűrőképességének határa környéki munkakörülményeket megszakítás nélkül akár 5-6 órán keresztül bírnunk kell-e?

Kérem Önöket, hogy a jelenleg aktuális homályos utaspanaszok, FUTÁR log adatbázis vizsgálatok, a várost “megszínesítő” és az országimázst cseppet sem befolyásoló fesztiválos humanoidok kiszolgálása, és a nagy cirkusz árán megvásárolt CAF villamos rongyosra posztolása mellett biztosítsanak időt és energiát e kérdések legalább érintőleges megtárgyalására!

Ha egy jogszabályban, vagy szerződésben olyan tétel kerül rögzítésre, amely nem tartalmaz számot és mértékegységet, az relatív, melyet könnyen az “erősebb fél” a saját malmára hajthat. Levelem végén ezért kijelentem, hogy munkám során a prioritási sorrendben a menetrend, az utazási komfort és a FUTÁR fityfene elé kiemelten helyezem az utasok épségét, a közúti forgalom biztonságát és a saját egészségemet!

A két rosszul lett kollégánknak mielőbbi jobbulást kívánunk!

Üdvözlettel: Clementine

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik