Közélet

“Hogy néz ki az asszony!?”

Kedden délután rég nem látott vihar kapta el Budapestet. Leállt a fél város, egy csomó járat megbénult; örülhetett az, aki épp nem volt az utcán. Olvasónk, Ferenc azonban még ilyen körülmények között is talált olyan utast, akinek a legnagyobb baja az volt, hogy lefröcskölte a busz. 

Régóta olvasom a BKV-Figyelőt. Sokszor jókat nevetek, sokszor elszomorító a történet. Mindig “irigykedtem” az emberekre, hogy ilyesmi “élményekkel” gazdagodnak, amiket itt olvasni lehet. 6 év alatt nekem ma adatott meg először és ezt szeretném is megosztani veletek.

Június 9-én, délután felszálltam a Boráros téren a (ha jól láttam) MFW-533-as rendszámú 212-es buszra. A buszsofőr illedelmes, rendes, idősebb úr formájában jelent meg előttem. Szépen hangosan köszönt, majd megköszönte, hogy felmutattam a bérletem.

Fotó: BKV
Fotó: BKV

Időközben elkezdett szakadni az eső, épp azzal küzdöttem, hogy a rosszul záródó ablak miatt hogyan maradjon szárazon az ember, amikor is 15:15 perckor begördültünk az Újbuda-Központ megállóba. A fülemben szóló zene hátterében arra lettem figyelmes, hogy egy éppen kicsinek nem mondható, finom szavajárását fitogtató úriember töretlenül igyekszik előre, valaki édesanyját utcai örömlányként titulálva.

Úgy 5 másodperc múlva ki is derült, hogy a sofőrünk lesz a célpont. A 300 szavas monológja közben (aminek minden második szava obszcén hangvételben a buszos édesanyjára utalt) átnyúlt a vezetőt védő plexin és elkezdte ütni-verni, mondván: “Hogy néz ki az asszony!?”, “Miért megy bele a busszal a pocsolyába!?”. Természetesen sűrűn megtűzdelve az előbb megemlített kifejezésformával.

Időközben megjelent az “asszony” is, akinek a csinos rózsaszín tunikáján körülbelül egy két négyzetcentiméteres vízfolt volt látható. A hölgy is nemtetszését fejezte ki a buszosunk felé, ízléses, kulturált formában. Majd a járművet elhagyva még pár kedves mondatot intéztek a járművezető felé, majd elmentek.

Ez a történet valahová a vicces és a szomorú közé sorolható számomra.
Felmerül az emberben ilyenkor 1-2 kérdés:
1. Ki az a hülye, aki szakadó esőben a padkán, a tócsa mellett várja a buszt? (Valami gond lehetett anno fizika órán.)
2. Komolyan azt gondolja, hogy a buszos azért kikerüli a tócsát, hogy 1 méter legyen a felszálló hely és a busz között és ezzel letarolja a másik sávban lévő autót, valamint mindenki gázoljon át a vízen, hogy a buszra szállhasson?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik