Közélet

Le akart szállni? Jelzett? Hazudik!

Eszter jelzett, hogy leszállna, a busz mégsem állt meg. A buszvezető szerint olvasónk hazudott. Ha demagóg lennék, azt mondanám, ő még jól járt, hisz nemrég egy nagyon hasonló szituációban a panaszost lefejelte a sofőr. De nem vagyok demagóg, úgyhogy nem mondom.

A ma reggeli buszozásom egy igen kellemetlen élménnyé alakult. Alább láthatja a BKK Ügyfélszolgálatnak írt levelemet a részletekkel. Amúgy egy csendes fiatal nő vagyok, amikor azt kiabálják rólam ok nélkül, hogy hazug vagyok és rágalmazok, az számomra megrázó.

129.jpg

Szeretnék panaszt tenni. A mai reggelen (2014. május 29.) a 129-es a Széll Kálmán térről induló buszjáraton utaztam. Úticélom a Szent János Kórház megálló volt. A Temes utca megállónál az ülés mellett elhelyezett gombbal jeleztem, majd a megálló előtt kb. 300 m-rel felálltam, a hozzám közeli hátsó ajtóhoz mentem, ahol – mivel nem láttam jelzőfényt – még egyszer jeleztem.

A busz a fenti megállóban nem állt meg, előre siettem és szóltam a sofőrnek, aki minősíthetetlen hangon elkezdett velem kiabálni, hogy ne hazudjak, nem volt semmiféle jelzés. Megkérdeztem, hogy hol van a legközelebbi megálló, mert számomra fontos, hogy hogyan és mikor érek be a munkahelyemre, akkor a kérdésre nem válaszolt, hanem tovább mondogatta fennhangon, hogy hazudok, mert elfelejtettem és most őt rágalmazom, amiért fel is jelenthetnek.

Elmondtam, hogy nem áll érdekemben hazudni és csak a következő megállóról kérek tájékoztatást, javaslom, hogy ellenőriztesse a jelzőrendszert, a hangnemét minősíthetetlennek találom és panaszt szeretnék tenni. Kérdeztem a járat azonostóját, amit nem mondott meg. Ezért leszállásom után egy fényképet készítettem a rendszámról, mellékelten küldöm.

További információ, hogy a megálló előtti gyalogátkelőnél a busz megállt, hallhatóan “lekapcsolt”, de – mivel nem értek a buszokhoz és ez nem is kötelességem – nem tudtam, hogy ilyenkor az elektromos rendszer, így a jelzés is kikapcsol-e. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy akkor és már előtte kb. fél perccel is az ajtónál álltam az amúgy kevés utassal közlekedő buszon, vagyis felmerülhetett, hogy le akarok szállni.

Úgy gondolom, hogy a jelzőrendszer is meghibásodhat, akár a busz “lekapcsolásakor” is nullázódhatott és a sofőr is elmulaszthatta a megállást, de az a hangnem, amivel velem kiabált, hazugnak nevezett és rágalmazással vádolt, elfogadhatatlan. Így Európában nem lehet szolgáltatást nyújtani. Tisztelettel kérem az Ügyfélszolgálatot, hogy kollégájukat a minimális emberi tisztelet megadására emlékeztessék. Köszönöm!

Frissítés:

A buszt üzemeltető VT-Arriva az alábbi tájékoztatást küldte az ügyben.

A ma megjelent bejegyzéssel kapcsolatban megkérdeztük a kollégánkat, aki elmondása szerint nem keveredett az utassal semmilyen konfliktusba, sőt épp ellenkezőleg egy szót sem szólt, csak a Futárral bemondatta, hogy a busz csak akkor áll meg a megállóban, ha van leszállásjelzés! A többi utas szólt a sértettnek, hogy ne hangoskodjon és ne hazudjon, mert nem jelzett!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik