Közélet

Babakocsis tortúra az elsőajtós buszon

Már megint a régi lemez – mondhatnánk, de úgy tűnik, hogy az elsőajtós buszok vezetői és a babakocsis anyukák együttélése még mindig hagy kívánnivalót maga után.

2014. február 19-én, délután történt meg az alábbi eset. Az óvodából jöttünk volna haza a 6 éves nagy- és a 7 hónapos kislányommal. Álltunk az Óvónő utcai buszmegállóban, több más felszállóval egyetemben. Jött egy 202E, amire felszálltunk volna.

202E_járat)

Fotó: Wikipedia/Maximix90

Elől szálltak fel az utasok, én pedig a két gyerekkel a második ajtónál, gombot nyomva várakoztam. De mindhiába, ugyanis a sofőr nem nyitott ajtót. Az utasok szóltak a sofőrnek, hogy ugyan nyissa már ki az ajtót a babkocsis anyukának. Erre reagálva nagy nehezen kinyitotta, és felszálltunk.

A nagyobbik lányomat leültettem, mert rosszul érezte magát, de még le sem raktam a babakocsit, mire a sofőr a fülkeajtaját kinyitva, bunkón hátraszólt, hogy a babakocsis azonnal hozza ide jegyét vagy bérletét. Én erre mondtam a sofőrnek, hogy ne haragudjon, de a két gyereket nem fogom itt hagyni, legyen szíves idejönni megnézni a bérletet.

Nagy nehezen kikászálódott, hátrajött megnézte, majd közölte, hogy igazam van, neki is kell végül is a testmozgás. De különben is, a babakocsival is az első ajtónál kell fel- és leszállni, ugyanis onnan ezért lett kiszedve a kapaszkodó.

Beértünk Rákoskeresztúr, városközpontba, középen jelezve lett a leszállási szándék, de a sofőr nem nyitott ajtót. Elől már szálltak fel az utasok, és hiába szóltam neki, hogy legyen szíves kinyitni az ajtót, ezt nem tette meg. Így hát előre kellett mennem a két gyerekkel, és elől kellett megpróbálnunk leszállni. A sofőr a fülkéjében, az utasok már szállnak fel folyamatosan – elég nagy forgalmú megálló- ,én meg szálljak le a babakocsival az első ajtón.

Mivel ott elég szűk a hely, ezért a fogantyúnál fogva kellett letennem a babakocsit – természetesen más utas segítségével -; a helyszűke, és a terhelés miatt a babakocsi fogantyúja eltört. Ezután természetesen felírtam a rendszámot, miközben a vezető kajánul méregetett.

Hazaérés után azonnal felhívtam a BKK ügyfélszolgálatát, ahol rögzítették a panaszomat, és a kárigényemet, valamint ígéretet tettek arra, hogy 30 napon belül értesítenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik