Közélet

Buszvezető akadályozta meg a rablást

Kis híján rablás és bántalmazás áldozata lett Dávid, de a 85-ös busz fiatal vezetője idejében lépett közbe. Szerencsére olvasónknak a sokkon kívül nem esett baja. A BKK-nak írt köszönőlevelét nekünk is eljuttatta.

Szeretném köszönetemet kifejezni így, e-mailen keresztül a 2013. június 26-án 19:01-kor Kőbánya-Kispest végállomásról induló 85-ös busz vezetőjének.

A busz indulása előtt 3-4 perccel a KöKi pláza főbejárata felől gyalogosan próbáltam megközelíteni a 136E busz megállóját, de utam véget ért a 85-ös busz megállójánál, ahol egy 5 főből álló csoport 2 tagja a pénzem és értékeim átadására próbált kényszeríteni, testi sértéssel való fenyegetéssel.

De miután az éppen a megállóba beálló buszra felszálltam a velem tartó társammal, és a vezető látta, hogy nincs minden rendben, a fenyegetőző személyeket megpróbálta elküldeni, majd miután leszálltak a buszról, megkérdezte, hogy mi történt.

Ezek után elmondtuk, hogy mi történt; nagyon segítőkészen rögtön beszólt a központba és ha jól hallottam – bár sokkosságom miatt figyelni nem igazán tudtam – a rendőröket is értesítette. Indulás után szólt, hogy szóljunk bárki ismerősnek, hogy segítsenek hazajutni mert ilyen állapotban nem jó közlekedni. Köszönöm neki.

Levelemmel megpróbálom felhívni a figyelmüket arra, hogy igenis vannak még nagyon normális vezetők is, és hogy Kőbánya-Kispest közbiztonsága egyenlő a nullával. Kérem, ez ellen tegyenek valamit, akár több kamerával vagy kihelyezett rendőrségi-biztonsági ponttal, mert nagyon sok a zsebtolvaj ezen a környéken.

Remélem levelem eljut a vezetőhöz úgy, hogy sajnos a rendszámot elfelejtettem leolvasni, bár azt tudom, hogy 19:01-kor indult a járat KöKiről. Talán ez segít, ha nem tudják beazonosítani a vezetőt: fiatal, kb. 25-30 körüli vezető volt, kb. 180 cm magassággal. Kérem önöket, hogy a buszvezetőt – ha csak szóbeli dicsérettel is – jutalmazzák meg, mert az ő segítsége nélkül lehet, hogy most a rendőrségen ülnék, értékek nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik