Közélet

Rázárta a leszálló kisgyermekes anyukára az ajtót a 160-as busz vezetője

Olvasónk férjével, és két gyermekével utazott a 160-as buszon. Már a felszálláskor feltűnt nekik, hogy a busz vezetője nem igen tud vezetni, ugyanis úgy állt be a megállóba, hogy a padka és az ajtó között körülbelül egy métert hagyott. Leszálláskor ugyan ezt tapasztalták, ezért olvasónk férje előre ment, hogy levegye a gyerekeket a buszról, csakhogy a vezető csengetett, és rájuk zárta az ajtót:

Tisztelt BKV-figyelő!

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki így járt, de a helyzetre való tekintettel mégis úgy éreztem, megosztom a történetet.

2011. december 22-én a Kubik utcai megállóban szálltunk fel férjemmel, valamint egy 2, valamint egy 4 éves gyerekkel a 160-as autóbuszra. Vagyis, inkább másztunk, mert a kedves sofőr úgy állt be, hogy az ajtó – nem a leghátsó – kb. egy méterre volt a szegélytől. A gond nem is ez, hanem, hogy a Csillaghegyi megállóba érve a beállás szintén nem sikerült, a kb. egy méter akkor is megvolt a busz, és a megálló között.

Férjem ment elsőnek, kézenfogva 4 éves fiunkat, elég nagy probléma elé nézve az egy méteres távolság miatt. A sofőr még meg sem várva, hogy ők leérjenek, rátapadt a csengőre, majd azonnal csukni kezdte az ajtót. Engem, karomban a 2 éves fiammal odacsukott, férjem épp, hogy le tudta rántani a másik gyermekünket. Az előttünk lévő ajtónál egy idős hölgy járt ugyanígy, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt semmi gond. Nem tudom, ilyen emberek egyáltalán hogyan vezethetnek buszt?

A busz 11:33-kor indult a Batthyány térről, az eset Csillaghegyen történt 12:08-kor. A jármű rendszáma BPI-188 volt.

Panaszommal felkerestem a BKV-t is, remélem, valamikor megtörténik az is, hogy arra alkalmas személyek vezetik a buszokat, amiken egyébként elég sok ember utazik.

Remélem, más nem jár így.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik