Közélet

Amikor nem viccből futunk a villamos után

Polygala egy elég szomorú eseménynek volt a szem és fültanúja tegnap a 28-as villamoson. Addig meg is értem a sofőrt, hogy leszállította a bicikliseket, mert villamoson sem szállítható kerékpár, azt viszont nem értem, miért kell még szemétkedni. Örülök, hogy emberünknek semmi baja nem esett, mert valljuk be, lehetett volna rosszabb is, nem nehéz egy villamos alá keveredni, főleg ha emberünk nem épp beszámítható.

Kedves BKV Figyelő,

tegnapi BKV-s élményemről szeretnék írni neked. A 28-as villamos állapota (némely utasának is köszönhetően) nem egy szívvidító hely (gondolom, ennek is köszönhető a villamos vezetőjének fásultsága). Tegnap 3/4 5 tájban, a Teleki téri megállóban, a Kőbánya felé közlekedő vili második kocsijánál (4106) megjelent apa és fia, két kerékpárral (tudom és egyetértek abban, hogy bicikli a járművön nem számítható). Az apa (nem volt éppen százas, mint menet közben kiderült) feltette a biciklijét, s éppen 8 év körüli fiáét kezdte el feltenni, mikor a vezető beleszólt a mikrofonba: “kerékpárral nem lehet felszállni”. “Ki szólt?”- nézett körül emberünk.

Ez megismétlődött még kétszer, eközben feltette a második kerékpárt is – s csak utána jött rá, hogy a sofőr szólt a vezetőfülkéből. Emberünk nagy nehezen megértette a szituációt, s levitte az villamosról az első kerékpárt. A villamoson fent maradt a másik bicikli. Emberünk az egyik kezével az ajtó felé nyúlt, a vezető pedig becsukta az ajtót. A biciklis ember ujjai bent maradtak az ajtószélek közt, s a vezető vagy 10 méteren keresztül a villamos melletti ügetésre kényszeríttette szerencsétlent.

Ekkor valahogy sikerült kihúznia a kezét, s a jármű továbbhaladt. Jeleztem volna a vészcsengővel, de az ölemben ülő kisgyerekkel elérhető két vészcsengőnek csak a hűlt helyét találtam a hátsó ajtó feletti panelon. Később a dolog oka fogyottá vált, lévén emberünk épségben megúszta a kalandot. A járművön egy megállót gazdája nélkül utazó kerékpárt két fiatalember emelte le a villamosról, majd elmebajosnak titulálva a vezetőt (ami nem szép dolog, de szerintem a körülmények ismeretében jogos) visszaszolgáltatták az időközben a másik biciklivel lóhalálában érkező gazdájának. Eddig a történet.

Minden tiszteletem a rendes villamosvezetőké, de a tegnapi, az kissé meredek volt. Ilyet én még nem láttam.

Üdvözlettel: Polygala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik