Közélet

“Hát ennek a nevét nem tudom, de az biztos hogy a következő megálló következik”

Sorra kapjuk a leveket a vicces és rendes sofőrökről. Az észrevételekből és a szövegekből az tűnik fel, hogy ugyan az a sofőr tevékenykedik itt is mint az előzőkben, bár nem mindegyik hasonlít! Mindet egyre jobban érdekel már, hogy nézhetnek ki ezek a fazonok, és kik is lehetnek Ők a valóságban. FELHÍVÁS! Aki ezentúl vicces, jókedvű sofőrrel utazik és rendszeres olvasója a blogunknak, merje elkérni a sofőr elérhetőségeit és továbbítsa nekünk. Tudassátok vele, hogy nem büntetést fog kapni, megígérjük! Aki pontos elérhetőségekkel tud szolgálni az jelezze nekünk e-mailben. Ajándékot kap:) Először jöjjön egy vicces, utána egy jókedvű, udvarias sofőr:)

Kedves BKV Figyelő!

Olvasva egy nem is olyan régi bejegyzésetek a tréfás kedvű sofőrökről, eszembe jutott egy hasonló eset. Egy átmulatott gólyabáli este után az éjszakai 923-assal igyekeztem haza. A buszsafjor a Ferenc-körúttól kezdve, ahol is felszálltam, egészen Rómaifürdőig ontotta magából a hülyeségeket, három nyelven karattyolt, viccet mesélt, affektáló hangon sightseeing-bemutatót tartott, kvázi megállás nélkül.

Tulajdonképpen minden megállót felkonferált, mint valami porondmester a kivénhedt cirkuszi elefántot, megjegyzem, elég ügyesen. Az utazóközönség szakadt a röhögéstől, és én a második beszólás után TUDTAM, hogy ezt valamiképpen meg KELL örökíteni. Szóval elővettem a telefonom, és azóta sem tudom, hogy sikerült ilyen gyorsan írnom az sms-eket, de sikerült mindent szó szerint lejegyeznem, valami 15 sms-nyi tárhelyet elfoglalva. Tehát a most következő monológ egy az egyben, szóról-szóra adja vissza azt a varázslatos buszutat. Ez úton is köszönöm az ismeretlen buszvezetőnek, akit azóta sem láttam-hallottam… talán most is egy szellemjáratot vezet, amiről aztán új és új budapesti legendák születnek. Íme:

– A Ferenc körút és az Üllői út találkozása következik. Óriási lehetőség adódik a 9xx-re való átszállásra.
– A jobb oldali ajtók nyílnak.
– Akik engednek a 92xcsábításának, azoknak most kell leszállniuk .
– Rákóczi tér.Hajdanában szabadfoglalkozású hölgyek [Nem értem tisztán, de TUDOM, miről beszél :)]
– Senki többet harmadszor
– s íme a Népszínház utca. Fantasztikus lehetőség nyílik a xxx-re és egy csomó másra való átszállásra.
– Újabb csukódás kezdődik.
– És jöjjön maga a KIRÁLY, vagy legalábbis a Király utcája. [állunk a pirosban] Hát jó sokáig kérette magát a lámpa, de csak beadta a derekát .
– Akik az Oktogont választották, azok ezt az ajtó feletti gomb megnyomásával érvényesíthetik.
– Az ajtók csukódási folyamata megkezdődik.
– Nyugati pályaudvar. A (..) és a Westend City Center csodás látványa. [németül karattyol, sajnos nem értem tisztán]
– És akkor megint csak a nyugati következik, de most a Westend City Center mellett. Természetesen tovább fogunk menni Margit-híd felé, de az önök megtévesztésére egy Y-kanyart teszünk.
– Még négy perc választ el az indulás csodálatos pillanatától. [viccet mesél egy marihuánát szívó majomról és a vizilóról]
– Még három percig csodálhatjuk a gyönyörű tájképet.
– Ismét a jobb oldali ajtók fognak záródni.
– Hát ennek a nevét nem tudom, de az biztos hogy a következő megálló következik.
– Futva érkező kedves vendégeinket is megvárjuk.
– Széles kínálatunkból a Margit-híd következik. A Dunában fürdeni azonban nem érdemes, mert zavaros a víz.
– Senki többet harmadszor? Margit-híd budai hídfő következik.
– Az ajtók csukódási művelete megkezdődik.
– A Komjádi-uszoda várja szeretettel a lubickolni vágyókat. Vagy ahogy Arany mondta: Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, rögtön befordulunk a lámpánál balra.” [tapsot kap]
– Tekintsék meg a gyönyörű Kolozsi teret és környékét.
– Következő ajánlatunk a Tímár utca. [Úgy mondja, mint a húsokat kínálgató hentes. Zseniális.]
– Hamarosan feltűnnek a Flórián tér fényei.
– Tekintsék meg a gyönyörű Bogdáni utat és környékét.
– Éééééés a madarak kedvenc eledele, a Köles utcája.
– Aki nagy szabad strandra vágyik, az Rómaifürdő Erősen gondolkodtam, hogy elmenjek-e a békási végállomásig. A fáradtság győzött, azóta is bánom.

Bon soire, Papp Dániel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik