Közélet

Éjszakai közlekedés

Sziasztok!

Tavaly novemberben esett meg velem az alábbi történet.

Egy elhúzódott gépjavítás (szokásos tonna vírus, spyware) után utaztam hazafelé. Éjfél körül lehetett, valamelyik éjszakai busszal eljutottam az Árpád hídig, onnan szerettem volna a 950-essel a Nyugatihoz jutni. Nem ismertem az éjszakai közlekedést ott, így nem tudtam, melyik megállóban áll meg a megfelelő irányba haladó busz. Az egyik 950-es megállóban álltam, a másikat nem láttam (lehetett volna akár a Váci út túloldalán is). A kint lévő bkv-s táblából számomra nem derült ki, hogy ez a megálló melyik irányhoz tartozik, és biztosra akartam menni a hidegben, ezért felhívtam a táblán lévő 0680-as számot. Ami persze nem erre való, de gondoltam, hátha tudja, aki felveszi, vagy legalább átirányít a megfelelő helyre. Ehhez képest nagyjából a következőképpen zajlott a beszélgetés. Először felvételről szólt a figyelmeztetés, hogy a forgalmi helyzetről meg még valamiről tudnak csak felvilágosítást adni – nem baj, élő ember majd vagy tudja, vagy eligazít. Majd egy férfi vette föl, kellemes, udvarias hangon beszélt (itt kellett volna először gyanakodnom :). Előadtam, mi a helyzet, melyik busszal hova szeretnék eljutni, és a kérdést, hogy jó megállóban állok-e. Azt mondta, tud segíteni, utánanéz (bár ekkor még nem mondtam pontosan, hol állok, nem volt időm). Az “utánanézés” körülbelül három percet vett neki igénybe, ekkor kérdezte meg, hogy hol vagyok.

Tőlem telhetően elmagyaráztam. Ekkor azt mondta: változás volt (!), de biztos, mert utánajárt: menjek előre, jobbra a 32-es megállójához, oda fog jönni a busz! De előbb még egyszer elmagyaráztatta velem, hogy hol vagyok és hova akarok menni, tévedés tehát kizárva. Nagyon szépen köszönöm, jó éjszakát.

Rutinosabb tömegközlekedők már tudják, hogy a kérdéses megállóba a másik irányba tartó busz áll be. Ha a fazonon múlik, teszek egy kis kitérőt Rákospalota felé és bukok minimum egy buszt a hidegben. Hála egy jóérzésű utastársnak, ez nem történt meg: ő elmondta, hogy mindig erre jár haza, és biztos, hogy eleve a jó megállóban álltam. Bennem még kicsit horgadozott a “de hát a bkv azt mondta”, de szerencsére jobbnak láttam rá hallgatni. Kíváncsi lennék, egy vidéki (külföldi?) milyen gyorsan kapcsolna a rossz buszon, tekintve, hogy sötét van, alig lehet kilátni a belehelt ablakokon, a várost nem ismeri, a megállókat meg luxus bemondani.

Legalább emberünk biztosan jól szórakozott az irodában, így utólag nem sajnálom tőle. A szándékosság szerintem elég valószínű abból, ahogy többször elmondatja velem, pontosan hol állok, ahogy előre felvértez az esetleges okoskodó utastársak érvei ellen (változás volt, de ő utánanézett, hát biztos: mégis ki tudná, ha nem a bkv?), illetve, hogy mindezt olyan negédes, megnyugtató hangnemben teszi, ami egy dobostortában rejtőző csörgőkígyóhoz illik. :)

up

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik